Két egészségügyi intézmény fejlesztéséről döntött a kormány

Két egészségügyi intézmény fejlesztéséről döntött a kormány: az Országos Onkológiai Intézet (OOI) és a váci Jávorszky Ödön Kórház kap fejlesztési támogatást – jelentette be Budai Bernadett kormányszóvivő csütörtökön, az onkológiai intézetben tartott kormányszóvivői tájékoztatón, Budapesten. Pesti Imre szerint a Gyurcsány-kormány mély válságba vitte az egészségügyet és álságosnak nevezte a kormányzati sikerpropagandát.

MNO
2008. 09. 18. 11:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A két intézmény összesen 8,3 milliárd forintos fejlesztési pénzhez jut, amelyből 7,4 milliárd uniós forrás, a többi önrész – tette hozzá a kormányszóvivő. Székely Tamás egészségügyi miniszter közölte: a pénzek lehívása folyamatos lesz; a források felhasználása nyomán épületeket korszerűsítenek, és megújulhat mindkét helyen a műszer- és géppark is.

„Álságos a kormányzati sikerpropaganda”

Gyurcsány Ferenc kormánya mély válságba vitte az egészségügyet, kórházakat zártak be, kórházi osztályok kerültek a működésképtelenség szélére, a kormány pedig támogatás biztosítása helyett arra kényszerítette az intézményeket, hogy széfeket vegyenek – áll Pesti Imre, a Fidesz országgyűlési képviselőjének közleményében. A kórházaknak jelentős része napi finanszírozási problémákkal küzd, a hónapok közepétől kezdve műtétek maradnak el, a teljesen értelmetlen teljesítményvolumen-korlát pedig alapvető működési és ellátási nehézségeket okoz – teszi hozzá. Ameddig alapvető működési és ellátási nehézségekkel küszködnek a kórházak, addig álságos és felesleges minden kormányzati sikerpropaganda – zárul a képviselő nyilatkozata.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.