Kiss Péter bízik az SZDSZ-ben és nyitott a javaslatokra

A két párt közötti tárgyalások jó irányának nevezte Kiss Péter, hogy az SZDSZ saját javaslatokat nyújt majd be a parlament elé; az MSZP alelnöke, kancelláriaminiszter erről annak kapcsán nyilatkozott, hogy az SZDSZ elnöke és frakcióvezetője az előző nap zárult frakcióülés után bejelentette: a liberálisok saját javaslatokat tesznek az asztalra az őszi ülésszakon.

MNO
2008. 09. 13. 16:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az MSZP a megoldás közös keresésének igényével tárgyalt csütörtökön az SZDSZ-szel, ennek megfelelően készül a jövő heti megbeszélésre is – fogalmazott Kiss Péter. Mint mondta: nyíltan kívánnak egyeztetni, úgy, hogy közben ne a két pártról és ne a politikai pozíciókról szóljanak a megbeszélések, hanem az ország érdekét szolgáló programról. „Személyesen elkötelezett vagyok abban, hogy teremtsük meg a feltételeket ahhoz: a 2006-ban elindított, az egyensúlyt és a növekedést szolgáló változások ne csak a gazdaságban hozzanak sikert, hanem a hétköznapokban, a közszolgáltatásokban is tetten érhetőek legyenek” – mondta a szocialista politikus. A rendező elv: jobb minőségű, lehetőség szerint az egyes ember számára kisebb összegbe kerülő közszolgáltatás, illetve a többen fizessenek kevesebbet elv érvényesítése.

Kiemelte, az MSZP a liberálisokkal folytatott tárgyalásokon nem akar engedni abból, hogy szélesedjen az adóalap és növekedjen a társadalmi igazságosság a közteherviselésben, miközben a versenyképesség, a társadalmi együttműködés erősítését is szolgálják. Kiss Péter jó iránynak nevezte, hogy az SZDSZ-frakció ügy döntött, törvényjavaslatokat nyújt be a parlamentnek. Ezzel a lépéssel szerinte elérhető, hogy már nem a vélemények vitájáról legyen szó, hanem a konkrét elképzelések összecsiszolásáról.

Arra a felvetésre, hogy az SZDSZ három év alatt 1000 milliárd forintos adó- és kiadáscsökkentést szorgalmaz, amely jövőre 300 milliárd forintos adócsökkentést jelentene, azt mondta: a Pénzügyminisztérium által készített csomagban már hozzávetőleg 180-200 milliárd forintos költségmegtakarítás és forrásátrendezés szerepel 2009-re. „Kíváncsian várom, hogy lehetséges-e olyan területet találni, amellyel ezt a forrást még bővíteni lehet” – mondta az MSZP alelnöke. Mint kiemelte, örülne, ha ezt úgy lehetne megtenni, hogy ennek társadalmi hatása nem lenne negatív. Az MSZP nyitott a javaslatokra – tette hozzá. Abban állapodott meg az MSZP elnöksége, hogy Gyurcsány Ferenccel közös törekvés a program sikerre juttatása és ehhez a társadalmi és a parlamenti többség megkeresése. Ebben egységesen lépünk fel – válaszolta Kiss Péter arra a felvetésre, hogy az MSZP elnöksége „összezárt-e a miniszterelnök mögött”.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.