Kiürült a balatoni vízimentők kasszája

A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata (VMSZ) felélte minden tartalékát, ezért a gazdasági élet szereplőihez fordul segítségért, hogy támogassák az egyesületet, a jövőben pedig normatívvá váló költségvetési támogatásban is reménykedik, hogy be tudja tölteni a szerepét a balatoni vízbiztonsági programban – nyilatkozta Tar Mihály, a szakszolgálat szóvivője vasárnap.

MNO
2008. 09. 14. 18:16
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szóvivő hangsúlyozta, a Balatonon ősszel is szükség van a vízimentőkre, hiszen sok a horgász, a vitorlázó és szörfös. Önkéntesek segítségével, csökkentett létszámmal, de továbbra is biztosítják a 24 órás szolgálatot. A múlt hét végén egy kajakverseny idején feltámadt másodfokú szél miatt több résztvevőt kellett kimenteniük, de a mostani hétvége békésnek bizonyult.

A VMSZ civil szervezet, amely eddig a magánszféra felajánlásaiból és pályázati pénzekből tartotta fenn magát, de az utóbbi években sokat fejlődött, szervezetten látva el állami feladatot az üdülőövezetben. A kiegyensúlyozott működése érdekében szükség lenne arra, hogy a jövőben költségvetési tétel legyen a normatív állami támogatása, amit a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) és több balatoni turizmusban érintett szervezet is támogat – mondta Tar Mihály. Beszámolója szerint a BFT közreműködésével tavaly nyáron kapott 12 millió forintos állami gyorssegély, a civilek adományai, valamint a megszerzett pályázati források idén épp, hogy kitartottak nyár végéig, a továbbiakban azonban nem biztosított a VMSZ működése.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.