Kommandósok bilincse a göllei uzsoráson

Idős, kevés nyugdíjból, szociális segélyből élő embereket fenyegetéssel uzsorakamat megfizetésére kényszerített egy 30 éves göllei férfi; az erőszakos bűncselekmények miatt korábban már megbüntetett zsarolót kommandósok fogták el – hangzott el csütörtökön Kaposváron, a városi rendőrkapitányság sajtótájékoztatóján.

MNO
2008. 09. 25. 10:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A nyomozást vezető Vízi András közölte: a férfira egy másik bűnügyben kihallgatott tanúk elmondása alapján figyeltek fel a rendőrök. Az eddigi adatok szerint hat sértettje van az ügynek, de további érintettek jelentkezésére is számítanak – tette hozzá.

Az élet és testi épség veszélyeztetésével gyanúsított férfi az utóbbi két évben élelmiszert, elektronikai eszközöket, tűzifát adott el helybeli sértetteknek, akiktől a kialkudott, részletekben megadott vételár kifizetése után az eredeti összeg többszörösét, 10-30 ezer forint kamatot követelt.

A munkanélküli, szociális segélyből élő zsaroló, aki több százezer forintot vett el áldozataitól, tagadja a vádakat – mondta Vízi András. Közölte: a megfélemlítettek nem mertek feljelentést tenni, most sem ők, hanem mások mondták el a rendőröknek, hogy milyen kiszolgáltatott helyzetbe került néhány idős göllei ember.

A rendőrség a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított férfit kedden elfogta, őrizetbe vette, és kezdeményezte előzetes letartóztatását.

(mti)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.