Lopják a BKV-menetrendeket?

Két nap alatt több mint száz menetrendet loptak el az emberek a BKV-megállókból – mondta el a közlekedési vállalat szóvivője a köztelevízió reggeli műsorában hétfő reggel.

MNO
2008. 09. 08. 6:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szilágyi Károly egy zöld csavarhúzóval érkezett a stúdióba, ezzel jelezve, hogy sokan egy ilyen szerszám segítségével emelik ki a menetrendet a megállók tábláiból. A BKV Zrt. egymilliónál több menetrendet helyezett el a bérletpénztárakban, és még az iskolákba, az önkormányzati irodákba, valamint az orvosi rendelőkbe is juttatott azokból, mintegy tízezer darabot – mondta a szóvivő. „Azt gondoltuk, ennyi elég lesz” – közölte Szilágyi Károly, hozzátéve: ha valaki nem talál menetrendet a megállóban, hívja fel a BKV ügyfélszolgálatát, hogy pótolhassák azt. Elmondta: a BKV munkatársai két éjszakán át cserélték a „menetrendi laptáblákat” a megállókban, hétfőre virradó éjszaka összesen 6900-at, augusztusban pedig négyezret.

A budapesti közösségi közlekedést érintő változtatások kétharmadát – ez több mint hétszáz módosítást jelent – szombaton vezették be. Több járat menetrendje és számozása megváltozott, illetve útvonalvezetése és végállomása is módosult. A legfontosabb változások közül Szilágyi Károly kiemelte, hogy a metrók reggel korábban indulnak, este pedig tovább járnak. Menetrendjüket összehangolták azokkal a járatokkal, amelyekkel el lehet érni a metró vonalát. Aki eddig a város széléről két-három átszállással tudta csak elérni a metrót, az most átszállás nélkül eljut oda. Példaként említette az elővárosokat: Pécelről például a 69-es busz nemcsak Rákoskeresztúrra, hanem egészen az Örs vezér teréig „jön be”.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.