Megsértette a püspök jó hírnevét az Élet és Irodalom és Az este

Megsértette az Élet és Irodalom című folyóirat és a közszolgálati televízió Az este című műsora Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök jó hírnevét, amikor személyét összefüggésbe hozták a Kádár-rendszer belső elhárításával – állapította meg elsőfokú ítéletében a Fővárosi Bíróság szerdán.

MNO
2008. 09. 03. 16:09
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A polgári peres eljárás ítéletében Öcsödi Ágnes bíró az elsőrendű alperest, az Élet és Irodalom szerkesztőségét arra kötelezte, hogy 15 napon belül tegye közzé: valótlanul állították, hogy Kiss-Rigó Lászlónak évek óta módjában állt volna leleplezni beszervezőjét, s valótlanul közölték, hogy tartótisztjét ma is védi, mert „a valóság ezzel szemben az, hogy beszervezésére nem került sor, tartótiszttel kapcsolatban nem volt és jelenleg sincs”.

A másodrendű alperest, a közszolgálati televízió Az este című műsorát a bíróság arra kötelezte, hogy 15 napon belül hangozzon el: valótlanul adták közre, hogy Kiss-Rigó Lászlót ügynökként beszervezték, s beszervezési nyilatkozatot írt alá, mert „a valóság ezzel szemben az, hogy beszervezésére, beszervezési nyilatkozat aláírására nem került sor”.

A bíróság ezen kívül Kiss-Rigó László jó hírnevének megsértése miatt egymillió forint megfizetésére kötelezte az Élet és Irodalom szerkesztőségét, valamint a lapban megjelent cikk szerzőjét, Ungváry Krisztián történészt, harmadrendű alperest. Az ítélet ellen a felperes és az alperesek 15 napon belül fellebbezést nyújthatnak be az ítélőtáblához.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.