Szalay Péter közleménye szerint Stumpf István azért döntött így, mert „az MDF elnöke több kijelentésében azt a hamis látszatot keltette, hogy az Orbán-kormány kancelláriaminisztere megfigyeltette azzal a célzattal, hogy beleavatkozzék egy párt életébe, lejárassa, félreállíthassa annak vezetőjét”. „Ezek a kijelentések valótlanok”, ezért Stumpf István úgy véli, megsértették jó hírnévhez fűződő személyiségi jogát – tartalmazza a közlemény.
Dávid Ibolya, az MDF elnöke másfél hete fordult az ügyészséghez és a Nemzeti Nyomozó Irodához (NNI), mert egy birtokába került hangfelvétel szerint Almássy Kornél – a párt azóta visszalépett elnökjelöltje – érintett lehet egy az ő személyére vonatkozó adatgyűjtésben. A pártelnök monogramokat használva közölte: a hangfelvétel szerint Tombor András az UD Zrt. vagyonvédelmi céget azzal bízta meg, hogy gyűjtsenek róla terhelő adatokat. Az eredeti felvétel a Hvg.hu portálra is felkerült. A hangfelvétel szerint a megbízás mögött Almássy Kornél áll, a párt élén történő váltást pedig „Stumpfék” pénzelik. Stumpf visszautasította, hogy bármi köze volna az ügyhöz.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.