„Mert én itt születtem” – DVD-n a Fidesz megalakulása

Áder János szerint a Fidesz megalakulásáról és elmúlt húsz évéről készült film hiánypótló munka, hiszen eddig az érintettek még nem mondták el azt, amit átéltek; a fideszes politikus erről a DVD szerdai bemutatóján beszélt Budapesten.

MNO
2008. 09. 03. 14:56
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Fidesz történetét többen megírták, több könyv is megjelent az elmúlt években, ám úgy gondoltuk, a huszadik évfordulón jó, ha mi magunk mondjuk el azt, ami akkor történt, amit akkor átéltünk, amit akkor gondoltunk – fogalmazott az Országgyűlés fideszes alelnöke a sajtótájékoztatón. A politikus megjegyezte: az érettségi időszakában derült ki számára, hogy „mi már érettségi tétel vagyunk”, hiszen az 1988-90-es időszak történései szerepelnek a történelemkönyvekben, és – mint mondta – ezért is jó, hogy megjelent ez a DVD.

Úgy vélte, így szembesülhetünk azzal, hogy az akkor megfogalmazott törekvések egy része ma is aktuális. Példaként említette, hogy az 1980-as évek végén, a '90-es évek elején úgy gondolták, 15-20 év alatt elérhető az EU átlagos életszínvonala. Ma már látjuk, hogy ez a cél, ez a szándék nem valósult meg – szögezte le Áder János.

Várhegyi Attila, a film producere, a Fidesz választmányának egykori elnöke, aki az Orbán-kormány idején a kultusztárca politikai államtitkára is volt, közölte: a „Mert én itt születtem – dokumentumok a Fidesz történetéből” című, három részes film csaknem 150 órányi anyagból készült, összesen 3 óra 20 perc terjedelmű alkotás, amelyben mintegy harminc riportalany szólal meg.

Mint mondta, vannak olyan megszólalók, akik jelenleg is aktív politikusok a Fideszben, vannak, akik aktív politikusok, de nem a Fideszben, és megszólalnak olyanok is, akik ma már a civil életben dolgoznak. „Megpróbáltuk összegyűjteni azokat a szereplőket, dokumentumokat, akik, illetve amelyek érdekesek lehetnek, érdekesek voltak a Fidesz húsz éves történetében” – fogalmazott Várhegyi Attila.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.