Milliós tartozások: épületbontással érvényesítik jogaikat

Egy cég épületének bontásába kezdett a Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetségének (VÉSZ) negyven tagja csütörtökön Szegeden, mert álláspontjuk szerint a társaság összesen 22 millió forinttal adósa maradt egy Baranya megyei alvállalkozójának. Egy kapuszárny kiemelése után azonban az akciót egy hétre felfüggesztették, mert az ingatlant felszólításuk ellenére nem ürítette ki a tulajdonos.

MNO
2008. 09. 25. 11:08
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szűcs László, Baranya megyei vállalkozó elmondta: négy turisztikai építmény építőmesteri munkáit végezte el az év elején a Dráva-projekt keretében, ezért 44 millió forintot kellett volna kapnia, de a fővállalkozó csak 22 milliót utalt át. Többször felszólította a cég tulajdonosát a tartozás rendezésére, aki erre nem volt hajlandó. Ezért bírósághoz fordult, ám az eljárás évekig tarthat, vállalkozását pedig a teljes ellehetetlenülés fenyegeti – tette hozzá.

Éliás Ádám, a VÉSZ elnöke a szegedi ingatlan előtt közölte, telefonon és levélben is megkereste a fővállalkozó cég tulajdonosát és felszólította, vegye fel a kapcsolatot Szűcs Lászlóval és egyezzenek meg a munka kifizetéséről. Azt is tudatta, hogy amennyiben ez nem történik meg, a követelést kiterjesztik a fővállalkozó valamennyi céges és magán ingatlanára, elkezdik azok bontását, s addig folytatják, amíg Szűcs László nem jut munkája ellenértékéhez.

A szervezet elnöke szerint lépésükhöz a jogi alapot az adja, hogy a szegedi cég vezetője a munka ellenértékét a jogos tulajdonostól elvonja, és saját üzleti vagy magán céljaira fordítja, annak ellenére, hogy azt a beruházás megrendelőjétől megkapta. Éliás Ádám úgy fogalmazott: a hazai építőiparban általános jelenséggé vált az, ami Szűcs Lászlóval történt, azoknak azonban, akik családok százait tönkre téve jutnak vagyonhoz, előbb-utóbb el kell számolniuk; még akkor is, ha a jelenlegi jogszabályok és különösen a joggyakorlat nem biztosít gyors megoldást.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.