Minden energiatermelőre kivetik a Robin Hood-adót?

Minden energiatermelő cégre kivetné a kormány a Robin Hood-adót – nyilatkozta Veres János pénzügyminiszter a távirati irodának. Hozzátette: a sarc jövőre azokra a cégekre vonatkozna, amelyek árbevételének több mint 50 százaléka energia előállításából származik.

MNO
2008. 09. 22. 12:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A pénzügyminiszter elmondta: a kormány tervei szerint ebből az adónemből 2009-ben 30 milliárd forint folyna be. Az idén a távhő-kompenzáció támogatására 3 milliárd forintot költ a kabinet, ezt a pénzt a költségvetési tartalékból csoportosítja át – tette hozzá Veres János. A kormány még hétfőn benyújtja az Országgyűlésnek a távhőtámogatásról szóló törvényjavaslatot.

Az MTI információi szerint a törvényjavaslat három elemet tartalmaz: a távhő-kompenzáció rendszerét, energiatakarékossághoz támogatási lehetőségeket, valamint az energiatermelők megadóztatását. Az indítvány szerint a Robin Hood-adót meghatározott ideig, 2010 decemberéig kellene fizetnie ezeknek a cégeknek.

A törvény jövő év január 1-jétől lépne hatályba, a távhőtámogatás idei kérdéseit a kormány egy rendeletben szabályozza, amelyről a szerdai ülésen tárgyalnak.

(mti)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.