Elmondta, hogy a mintegy nyolcvan ellenőr tizenegy NATO-tagországból érkezik, az egyhetes vizsgálódást a NATO törökországi (izmiri) légierő-parancsnoksága vezeti. Ellenőrzik majd a radarok és a légiirányító központ működését, a logisztikai ellátást, de harcászati, hadműveleti felmérést is végeznek. Tájékozódnak az egyéni és kollektív katonai képességekről is – tette hozzá. Szűcs Pál utalt arra, hogy a feladataik közt szerepel légtérirányítás is – hazai vadászrepülők közreműködésével -, ugyanakkor számítógépeken is szimulálnak majd különleges légi helyzeteket és azok megoldását is vizsgálják a NATO-szakemberek. A parancsnok szólt arról, úgynevezett „földi incidensek” elhárítását illetően is vizsgázik az ezred, azaz „eljátsszák” azt, hogy támadás éri a veszprémi Sziklát (katonai bunkerrendszert), s bemutatják, hogyan védik meg az objektumot. Emlékeztetett arra, hogy 2005-ben már volt NATO-vizsgálat az ezrednél, s akkor „nagyon jó” minősítést kaptak.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.