Négy somogyi van a 10 legfertőzöttebb város között

Az ország kriminalisztikailag tíz legfertőzöttebb városa közül négy somogyi. Siófok a második, Balatonlelle a hatodik, Balatonföldvár a nyolcadik, Fonyód a tizedik helyen végzett.

MNO
2008. 09. 25. 7:22
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Siófokon például a statisztika szerint minden tizedik lakos bűncselekmény áldozatává vált: tavaly ezer lakosra száz bűncselekmény jutott. Az egységes rendőrségi és ügyészségi bűnügyi statisztikából is kitűnik: a Balaton vonzó a bűnelkövetők számára. Amúgy a szakemberek szerint a megye egésze nincs olyan rossz helyzetben, mint a statisztika mutatja, hisz a többi város jó része a lista második felébe került.

A Balaton-partnak köszönhető, hogy a városok bűnügyi toplistáján Somogy cseppet sincs büszkeségre okot adó helyen. Bár – vélik a szakemberek – ezt a statisztikát fenntartásokkal kell kezelni. A bűnügyek számát ugyanis az állandó lakosokra vetítve állapítják meg. A Balaton-parti városok lakosságszáma viszont a nyári hónapokban a többszörösére nő. Siófokon 24 ezres lélekszámához viszonyítva például nyáron 120-250 ezren tartózkodnak. Így egészen másként fest a tavalyi összesen 4400 törvénysértés – amelynek jó része kisebb strandlopás, kisebb vagyon elleni bűncselekmény és autóból lopás volt.

(sonline.hu)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.