Orbán: Új politikára és új kormányra van szükség + Képek + Videó

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Orbán Viktor szerint nem sikerült feloldani a Fidesz és az SZDSZ közötti nézetkülönbséget a szakértői kormány, illetve az előre hozott választások ügyében, de abban egyetértettek a csütörtöki tárgyaláson, hogy szavazni kell a parlamentben a kormányfő Megegyezés című programjáról – a Fidesz vezetője erről azután beszélt, hogy pártja delegációja élén találkozott az SZDSZ Fodor Gábor vezette küldöttségével. Fodor a találkozóról elmondta, hogy egy költségvetési plafon bevezetésére tettek javaslatot, amit a Fidesz kedvezően fogadott. • Megkezdődött a tárgyalás Orbán Viktor és Fodor Gábor között + Képek

MNO
2008. 09. 18. 16:00



A liberális pártelnök szerint a költségvetési plafon bevezetésével lehet megteremteni az adócsökkentés hátterét, mert ami a kisebbségi kormány javaslatában szerepel, az „irreális és tarthatatlan”. Arra a kérdésre, hogy szóba került-e a szakértői kormány a megbeszélésen, Fodor azt mondta, a kibontakozás útját keresik, ehhez olyan kormány kell, amely élvezi a parlament többségének támogatását, most viszont szándékosan tartalmi kérdéseket akartak letenni az asztalra.

(Fotók: Magyar Nemzet/Hegedűs Márta)



A közös pontokról azt mondta, egyetértettek abban, hogy a Gyurcsány Ferenc által Megegyezés néven publikált cselekvési program nem alkalmas Magyarország számára egyértelműen felvázolni a kibontakozás útját. Súlyos kifogásaink vannak a tervezettel szemben – fogalmazott az SZDSZ elnöke, aki a Megegyezést megalapozatlannak nevezte, mivel az adócsökkentés hátterét a gazdaság kifehérítésére alapozza. Ennél is súlyosabb problémának tartotta, hogy a program nem foglalkozik az állami túlterjeszkedés mérséklésével.

Arra az újságírói kérdésre, hogy mit szól Gusztos Péter csütörtökön a köztévé reggeli műsorában tett kijelentéseihez – a liberális ügyvivő többek között azt mondta, nem volt jó ötlet előhozni a szakértői kormányt -, Fodor azt mondta, a nyilatkozattal nincs probléma, az SZDSZ-en belül is vita folyik arról, mi a legjobb elnevezés és miként lehet megtalálni egy olyan kormányt, amelyik bírja a parlament többségének támogatását.

KDNP: Eredmény maga a tárgyalás is

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint van olyan helyzet a politikában, amikor már azt is eredményként kell értékelni, hogy a két fél leül tárgyalni – mondta a párt szóvivője, aki a csütörtöki Orbán-Fodor találkozót is ilyennek értékelte. Halász Zsuzsa hangsúlyozta: a Fidesz és az SZDSZ között a tárgyalásokat fenn kell tartani. Fontosnak nevezte, hogy amennyiben Semjén Zsolt, a KDNP elnöke megkapja Fodor Gábor liberális pártelnök felkérését tárgyalásra, akkor készséggel asztalhoz ül vele. A KDNP szóvivője ugyanakkor megerősítette pártja korábban hangoztatott véleményét, miszerint a kereszténydemokraták számára csak az előre hozott választás jelenti a megoldást a jelenlegi belpolitikai helyzetre.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.