Az öt párt tájékoztatása szerint a pénteki megbeszélésen a politikusok megismerhették a vízummentességi programhoz való csatlakozás menetrendjét, és szó volt az utolsó szükséges megállapodásról, a bűnügyi adatok cseréjéről szóló egyezményről is. A tájékoztatón az is kiderült, hogy a tervek szerint a jövő héten írják alá ezt az utolsó megállapodást – mondták el a politikusok.
Gedei József szocialista képviselő kiemelte: az MSZP üdvözli a megállapodástervezet megszületését. A vízummentességi programba való belépés mindenképpen javítja majd a magyar–amerikai kapcsolatokat – tette hozzá. A mai világban, ahol nagyon komoly a terrorizmus elleni küzdelem, le kell mondani a szabadságjogok egy részéről annak érdekében, hogy megmaradjon a biztonság. Ha az adatkezelésre megvannak a garanciák, akkor engedményeket kell tenni – mondta Gedei József arra a kérdésre, hogy a bűnügyi adatok cseréjéről szóló megállapodásban foglaltakkal sérülhetnek-e a személyiségi és emberi jogok. A politikus arról is beszélt, hogy a két adatcsere-egyezményt, ugyanúgy ahogy más nemzetközi megállapodást, nyilvánosságra kell majd hozni.
Kovács Kálmán, az SZDSZ képviselője kiemelte: pártja örül annak, hogy a magyarok néhány hónapon belül vízummentesen utazhatnak majd az Egyesült Államokba. Az adatcsere-egyezmények kapcsán a liberálisok azon dolgoznak, hogy a személyes adatok és az adatbiztonság ne sérüljön, „nem szabad ekkora árat fizetni” a vízummentességért – húzta alá. Az SZDSZ is azt szeretné, hogy hozzák nyilvánosságra a két adatcsere-egyezményt. A liberálisok azt is szorgalmazzák, hogy a parlament folyamatosan figyelemmel követhesse, hogy a két ország közötti adatcserében milyen mennyiségű és milyen típusú adatot szolgáltatott Magyarország az Egyesült Államoknak – mondta Katona Kálmán.
Balla Mihály, a Fidesz szakpolitikusa kiemelte, hogy a végleges megállapodásig még át kell tekinteni a jogi, emberi jogi kérdéseket. Amikor a parlament elé kerül a megállapodás, akkor még lesz esély, hogy finomítsanak az egyezményen – vélte a képviselő. A politikus kiemelte, hogy pénteken úgy tárgyaltak a vízummentességi programról, hogy a parlamenti pártok egyelőre nem látták a bűnügyi adatok cseréjéről szóló megállapodás tervezetét.
Firtl Mátyás (KDNP) szintén azt emelte ki, hogy pártja támogatja a vízummentességi programhoz való csatlakozást. A képviselő szerint fontos, hogy az adatcsere során a lehető legkisebb mértékben sérüljenek a személyiségi jogok, a terrorizmus elleni harcnak pedig megfeleljen a megállapodás.
Kerék-Bárczy Szabolcs, az MDF szóvivője úgy vélte: az egész magyar politika sikere, ha ebben az évben megvalósul az amerikai vízummentesség. Ezzel az Egyesült Államok egy régi adósságát törleszti, ez a lépés még szorosabbra fonja a magyar–amerikai szövetséget – tette hozzá. Az MDF szerint tárgyalások során az amerikaiak garanciát adtak arra, hogy az adatrögzítés és az adatfelhasználás tekintetében is betartják a két ország és az Európai Unió jogszabályait.
A budapesti amerikai nagykövetség illetékese a találkozó után azt hangsúlyozta, hogy a bűnügyi adatok cseréjéről szóló megállapodás elmélyíti a két ország közötti rendészeti együttműködést, és segít megelőzni a súlyos bűncselekményeket. A kölcsönösségre épülő kétoldalú egyezmény az Egyesült Államok és Magyarország biztonságát is szolgálja – tette hozzá. Az amerikai fél szerint az Egyesült Államok kormánya garantálni fogja a megosztott adatok titkosságát. Az egyeztetések során fontos szerepet játszott az, hogy a megállapodás megfeleljen a magyar adatvédelmi jogszabályoknak. Az egyezmény alapján szigorúan csak a megállapodásban rögzített adatokat cseréli ki a két fél, ez is csak akkor történik meg, ha rendészeti jelentősége van az információcserének.
Göncz Kinga külügyminiszter szerdán jelentette be, hogy megszületett a bűnügyi adatok cseréjéről szóló megállapodás szövege, így jövő év elejétől várhatóan vízum nélkül utazhatnak a magyarok az Egyesült Államokba. Magyarország azt követően csatlakozhat a vízummentességi megállapodáshoz, hogy aláírják a bűnügyi adatok cseréjéről szóló megállapodást, és tíz százalék alá kerül az elutasított vízumkérelmek aránya. Ezt követően dönt az amerikai adminisztráció arról, hogy Magyarország csatlakozhat-e a vízummentességi programhoz, miután teljesített minden feltételt. A vízummentességet élvező 27 országgal ellentétben a közép- és kelet-európai államok polgárainak jelenleg több mint százdolláros díjat kell fizetniük a vízumkérelemért, meg kell jelenniük az amerikai konzulátuson, és interjún kell részt venniük.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.