„Minden hét, minden hónap veszteség az ország számára, amivel eltolódik az új parlamenti választások kiírása” – mondta a politikus a pártja új székházának avatóünnepsége előtt tartott sajtótájékoztatón.
Semjén Zsolt szerint a jelenlegi helyzetre az új parlamenti választások kiírása az egyetlen megoldás, vissza kell adni az emberek kezébe a döntés lehetőségét.
A kisebbségi kormány agóniáját – azonkívül, hogy „Gyurcsány Ferenc betegesen ragaszkodik a hatalomhoz” – azért húzzák, mert „megpróbálják eltüntetni a maradék állami vagyont”. Az országot fenyegető egyik legnagyobb veszély az, hogy a kormány igyekszik privatizálni a regionális vízműveket, ezen keresztül a vízkészletet, valamint az állami erdőket – fogalmazott a pártelnök.
A KDNP jelenleg azt tartja legfontosabb feladatának, hogy ezt elsősorban a parlamentben, de ha így nem sikerül, akkor közvetlenül a néphez fordulva megakadályozza – hangsúlyozta Semjén Zsolt.
„Amennyiben a KDNP kormányzati pozícióba kerül, azon leszünk, hogy visszavegyük állami tulajdonba mindazon dolgokat, amelyek a nemzet szuverenitása és az emberek alapvető ellátása szempontjából meghatározó jelentőségűek” – mondta a politikus.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.