Szabadlábon a kertjét árammal védő kesznyéteni férfi

Elhagyhatta hétfő délután a börtönt az a kesznyéteni férfi, aki áramot vezetett zöldséges kertjének paradicsomkaróira, hogy így védekezzen a lopások ellen, s ennek következtében egy tolvaj halálos áramütést szenvedett júliusban.

MNO
2008. 09. 08. 15:57
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szabó József, a Borsod megyei bíróság szóvivője azt MTI-nek elmondta: a bíróság helyben hagyta az elsőfokú döntést, amely szerint szabadlábra került a 68 éves férfi, a döntés jogerős. Hozzátette: a bíróság lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el. A kesznyéteni férfi a Monokon felajánlott lakásba költözik, és nem hagyhatja el a települést. A szóvivő közölte: amennyiben a lakhelyelhagyási tilalmat nem szegi meg, és betartja a szükséges előírásokat, az eljárás végéig szabadlábon védekezhet. Példaként említette, hogy meg kell jelennie az idézéseken, illetve a rendőrség ellenőrzi majd, betartja-e a bíróság által hozott határozatot. Szabó emlékeztetett arra, hogy az egy hete hozott elsőfokú döntés – amely szerint szabadlábra helyezték a férfit – nem volt jogerős, mert az ügyész fellebbezett.

Szepessy Zsolt, Monok polgármestere elmondta: korábban óvadékra gyűjtöttek, hogy a 68 éves ember szabadlábra kerüljön. Az összegyűlt 3 millió 100 ezer forintot visszajuttatják a befizetőknek, hiszen az óvadékra nem volt szükség. Felhívta a figyelmet arra, hogy bár a férfi Monokra költözik egy helyi szolgálati – önkormányzati tulajdonú – lakásba, „a költségeket természetesen nem a hivatal rendezi, hanem mint magánember, én vállaltam, és vendégemnek tekintem a férfit” – tette hozzá. Megjegyezte: ismét országos gyűjtésbe kezd, a célja az, hogy sikerüljön egy házat venni a 68 éves embernek Monokon.

A kesznyéteni férfi az MTI-nek azt mondta: örül a szabadságnak, a felesége azonban nagyon hiányzik. 17 éves korában járt utoljára Monokon, reméli megszokja majd. A tervei szerint kertészkedni fog új otthonában.

A 68 éves férfi ellen a Borsod Megyei Rendőr-főkapitányság több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt indított eljárást. A rendőrség akkori tájékoztatása szerint a férfi kertjét előzőleg már több alkalommal tolvajok dézsmálták meg, ezért vezetett áramot a tulajdonos az ingatlana köré. A három kesznyéteni ember, akik uborkát akartak lopni a férfi kertjéből, tudott arról, hogy áram van a kertben, s erre figyelmeztették is egymást. Ennek ellenére mindhárman átugrottak a kerítésen. Ketten azonnal áramütést szenvedtek, míg harmadik társuk ezt látva segítségért rohant. A legidősebb, 48 éves férfi a helyszínen életét vesztette. Az idős ember vallomást tett, elmondása szerint eszébe sem jutott, hogy tragédiát okozhat, pusztán a kiskertjét akarta megvédeni.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.