Szekeres Imre szerint társadalmi szemléletváltásra és konkrét jogi lépésekre is szükség van. Mint mondta, megfelelő kiképzést és felkészítést akarnak biztosítani mindenki számára. A szaktárca vezetője azt közölte, hogy egy októberi hadgyakorlattal összefüggésben arra fogják majd felhívni a figyelmet, hogy bár szerencsére béke van, de készen kell állni arra, hogy esetleg konfliktushelyzetbe kerülünk.
Szekeres Imre elmondta: a Magyar Honvédségnek szüksége van továbbá egy tartalékos állományra, nagyjából négyezer főre, akik megfelelő kiképzést kaptak bizonyos katonai feladatokra a „sebészettől a gépjárművezetésig”. Hozzátette: ők a Magyar Honvédség tagjai lesznek, azaz nem hoznak létre egy attól független szervezetet. Közölte, az erről szóló javaslataikat az Országgyűlés elé fogják terjeszteni.
(Napi Gazdaság)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.