Mindenki látja, hogy miközben mélyül a gazdasági és a szociális válság, a kisebbségi kormány arcátlanul pazarol – fogalmazott Szijjártó Péter. A politikus példákat sorolva kitért arra, hogy több mint négymillió forintért festették át a miniszterelnöki autóflotta egyik járművét, a nyáron különgépes kormányfői külföldi utakról lehetett olvasni, de szerinte leginkább a kormanyszovivo.hu 200 millió forintos beruházásánál „lóg ki a lóláb”.
Szijjártó Péter hangsúlyozta: mindenki tudta, hogy a 200 millió forint „irreálisan, szemtelenül, arcátlanul” sok egy ilyen internetes oldal elkészítéséért. Hozzátette, hogy miközben az emberek 200 millió forintot veszítettek el a közpénzből, több regionális gyermekmentő szolgálat munkája került veszélybe néhány tízmillió forint működési költség kiesése miatt.
(Fotók: Magyar Nemzet/Máté Péter)
Arra az újságírói kérdésre, hogy a Fidesz szerint kiknek kellene levonni a politikai konzekvenciákat, Szijjártó Péter azt mondta, valaki döntést hozott az oldal ügyében, valaki felügyelte azt, és könnyű visszakeresni a kormányszóvivők, illetve a szocialista politikusok nyilatkozatait, amikor arról beszéltek, hogy a portál remek beruházás és ár-érték arányban a legjobb. Megjegyezte: a kancelláriaminiszter hétfőn a parlamentben egy interpellációra adott válaszában is védte a portált.
(MTI)