Útjára indul az „Iskola rendőre”-program

Szeptembertől országszerte útjára indul az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) által szervezett „Iskola rendőre”-program, amelynek keretében 1.635 iskola diákjai, tanárai és a szülők fordulhatnak kérdéseikkel az ott tevékenykedő rendőrökhöz – mondta Bencze József országos rendőr-főkapitány hétfőn, a XIII. kerületi Hegedüs Géza Általános Iskola tanévnyitóján.

MNO
2008. 09. 01. 11:09
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az „Iskola rendőre”-program célja, hogy elérhető segítséget nyújtson a diákoknak, pedagógusoknak és szülőknek. Szeptember-október folyamán a rendőrök felveszik a kapcsolatot azzal az 1.635 iskolával, akik részt vesznek a programban. Az „iskola rendőre” segítséget nyújt és válaszol a kérdésekre, eljár a szülői értekezletekre, tantestületi ülésekre – mondta Bencze József.

A rendőrfőkapitány szerint ez a program sokkal több emberhez eljut, mint a 15 éve elindított – és jelenleg 377 iskolában futó – DADA-program, amely a dohányzás, alkohol, drogok és az AIDS veszélyeire hívja fel a gyerekek figyelmét. A programmal azt is el szeretnék érni, hogy a felnövő gyerekek segítőként tekintsenek a rendőrökre.

Hétfőn és a következő napokban majdnem minden iskolánál rendőrök, polgárőrök és segítőik ügyelnek az iskolások biztonságos közlekedésére a reggeli órákban és a tanítás végén is. A balesetek megelőzése érdekében a rendőrök fokozottan ellenőrzik majd a gépjárművezetőket, valamint a kerékpárosokat és a gyalogosokat is – mondta Bencze József. Az „Iskola rendőre”-programot Takács Judit, a XIII. kerületi Rendőr-kapitányság főelőadója ismertette, aki elmondta, hogy a program célja a kisiskolások balesetmentes közlekedésének elősegítése és a gyermekek biztonságát veszélyeztető egyéb tényezők megszüntetése.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.