A szocialisták reggeli frakcióülése miatt, csaknem egyórás késéssel kezdte meg munkáját csütörtökön a Fővárosi Közgyűlés. Demszky Gábor és Csomós Miklós Fidesz frakcióvezető-helyettes is nehezményezte ezt az immár rendszeressé vált gyakorlatot. A főpolgármester kérte, hogy a jövőben ne tartsanak frakció-, illetve bizottsági ülést a közgyűléssel párhuzamosan. Közölte: a munka meggyorsítása érdekében, hogy lerövidítsék az ebédszünetet, az ülésterem melletti helyiségben ebédet biztosítanak a képviselőknek.
A távirati iroda információi szerint az MSZP-frakció ülésén Hagyó Miklós szorgalmazására egyetértettek abban, hogy a főpolgármester által fontosnak tartott előterjesztéseket támogatják. A napirendről folytatott vitában, helyszíni előterjesztésként felvették a megvitatandó témák közé a Kossuth téri mélygarázs 6 milliárd forintos közbeszerzési eljárásával foglalkozó, és egy közel 6 milliárd forint körüli Bécsi úti ingatlaneladásról szóló javaslatot. Devánszkiné Molnár Katalin (MSZP) indítványára a szocialisták és a fideszesek szavazataival levették a napirendről a Szónokok Hordója előterjesztést. Bojár Iván (SZDSZ) nehezményezte, hogy már másodszor veszik le javaslatát a szocialisták. Tarlós István Fidesz-frakcióvezető „a városban elszabaduló jelenségekkel” indokolta, hogy miért támogatják az MSZP javaslatát.
Mégsem tárgyalnak a fizető parkolási övezetek bővítéséről
Devánszkiné Molnár Katalin javaslatára, csaknem egyhangúlag levették a közgyűlés napirendjéről a parkolási rendelet módosítását. Így nem tárgyalnak a több kerület által kért fizetőövezet-bővítésről és a VI. kerület által szorgalmazott, este 11.00 óráig tartó díjfizetésről sem az Operaház térségében. Szavazategyezőség miatt nem vette napirendre a közgyűlés Riz Levente (Fidesz) azon felvetését, hogy tárgyaljanak a főváros 2010-ig tervezett 300 kilométer útfelújítási programjáról, amit értesülései szerint a felére csökkentett a városvezetés. Demszky Gábor a nem szervezeti szabályzatszerű felvetésre, úgymond udvariassági választ adva, elmondta, hogy forráshiánya van a programnak, szükség van plusz állami támogatásra. Jelezte, hogy az októberi közgyűlésre beterjesztik a program módosítási javaslatát.
Egyetlen MDF-es képviselő sem jelent meg az ülésen, csak a szünet után
Gy. Németh Erzsébet a napirendi vitában felrótta Riz Leventének, aki a XVII. kerület polgármestere is, hogy a városrészben jogszerűtlenül, a főváros hozzájárulása nélkül kívánnak a hét végén felavatni egy Wass Albert-szobrot. Bagdy Gábor KDNP-frakcióvezető a napirend megszavazása előtt szünetet kért, ugyanis aggódott amiatt, hogy egyetlen MDF-es képviselő sem jelent meg az ülésen. A szünetet követően mindhárom MDF-es elfoglalta helyét. Még a napirendi vitában Tarlós István javaslatára a közgyűlés egyperces felállással emlékezett a napokban elhunyt Illovszky Rudolf futballedzőre. A közgyűlésben egyébként csütörtökön Hunvald György (MSZP) távolléte miatt, az MSZP–SZDSZ-koalíció és az ellenzék képviselői egyforma számban vannak jelen. Emiatt minden döntés csak úgy születhet meg, ha legalább egy ellenzéki megszavazza azt.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.