Pápa polgármestere: a Cozma-gyilkosság „gátszakadás volt”

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Nem kell találgatni Cozma-ügyben, egyértelmű az elkövetői kör: „Raffael és bandája”, amelynek a létezéséről a rendőrség régóta tudott – mondta Áldozó Tamás, a Veszprém Megyei Közgyűlés Fidesz-frakciójának vezetője a testület csütörtöki ülésén. • „Ha valaki életmentésért elismerésben részesülhet, az Vilovski”• „Nem tudok fegyelmi ügyről” – Bolcsik cáfolja Benczét?• Elfogadta idei költségvetését Veszprém Megye Közgyűlése

MNO
2009. 02. 19. 18:44

Horváth László, az SZDSZ-frakció vezetője kijelentette: szégyelli magát, hogy néhányan cigányoztak a megyegyűlésben. Felhívta a figyelmet arra, hogy a top 100-as körözési listán alig található bármilyen „etnikai kisebbséghez” tartozó személy, de magyarok nagyon sokan. Polgárdy Imre, a megyegyűlés fideszes elnökhelyettese szerint a „nem létező közbiztonságért” nem a rendőrség és a vezetése a felelős elsősorban, hanem „inkább a rendőrséget irányító minisztérium”.

Lasztovicza Jenő, a Veszprém Megyei Közgyűlés fideszes elnöke úgy fogalmazott, hogy a háromórás vitában elhangzottak nem a helyi rendőri vezetésnek, hanem „a kormányszintnek szóltak”. Bolcsik Zoltán dandártábornok, Veszprém megye rendőrfőkapitánya elmondta: a Cozma-ügy óta „átértékelték a dolgaikat”, s a szervezett bűnözés elleni fellépés erősítése „a bűnügyi szolgálaton belül nagyon hangsúlyossá vált”. Hivatkozott ugyanakkor a Veszprém megyei főügyész véleményére, aki elismeréssel illette a rendőrségnek a Cozma-ügyben eddig folytatott munkáját. Házi István vezérőrnagy, az ORFK bűnügyi főigazgatója azt közölte, hogy Veszprém megye a rendőri létszám fejlesztésekor „elsődlegességet fog élvezni”.

A tábornok hangsúlyozta: a rendőrségnek a szervezett bűnözői körökkel semmilyen megállapodása nincs, nem lehet, szerinte még a kérdés felvetését is vissza kell utasítania. „A szervezett bűnözőkkel a rendőrségnek semmiképpen nem lehet megállapodni, egyezséget kötni, hanem határozottan fel kell lépni” – mondta. A megyegyűlés résztvevői végül egyperces, néma felállással adóztak Marian Cozma emlékének.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.