1919-ben, a Tanácsköztársaság alatt hurcolták el otthonukból a különítményesek id. Hollán Sándor nyugalmazott államtitkárt és fiát, ifj. Hollán Sándor államtitkárt, MÁV-igazgatót. Kun Béláék parancsára a Szamuely-féle különítmény emberei minden ok és indoklás nélkül a Lánchídra vitték, majd a híd budai pillérjénél főbe lőtték őket, és holttestüket a Dunába dobták. A munkáért a gyilkosok külön juttatást kaptak Szamuelytől.
A mai politika és a Magyar Tudományos Akadémia – annak ellenére, hogy Hollán Ernő egész vagyonát az MTA-ra hagyta – nem járult hozzá, hogy emléktáblájukat visszahelyezhesse a család. 1919-ben a véres 133 nap után a család és a barátok kezdeményezésére már egyszer felhelyezték a Lánchíd budai kapujára azt a márványtáblát, mely hirdette ezt a borzalmas tettet, és közel ötven évig emléket állított e két férfinak, akiknek még sírjuk sem lehet. Az emléktáblát, melyet minden évben megkoszorúztak, 1946-ban orosz katonák csákánnyal leverték, és a mai napig sem került vissza eredeti helyére.
A család lapunkhoz eljuttatott levelében azt kéri, hogy aki megtiszteli jelenlétével a 16:00-kor kezdődő megemlékezést, egy szál virágot hozzon magával.
rendőrkapitány
Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.
