Hónig: Nem áll szándékomban eladni a tárca vállalatait

Nincs tervbe véve a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztériumhoz (KHEM) tartozó vállalatok privatizációja.

MNO
2009. 05. 11. 5:49
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az egyik kormányközeli lap hétfői számában Hónig Péter úgy fogalmaz: „Nem áll szándékomban értékesíteni egyik, a tárcához tartozó vállalatot sem.” A miniszter szerint csak jó állapotban lévő cégeket szabad eladni. Azokat is csak akkor, ha az ügylettel magas bevétel érhető el. A vételárat pedig nem a költségvetési lyukak betömésére, hanem új érték teremtésére kell fordítani. „Jelenleg nem ismerek olyan, a tárcámhoz tartozó vállalatot, amely privatizációra érett, így megfelelő módon értékesíthető lenne” – nyilatkozta Hónig Péter.

A miniszter a napokban kérte fel a MÁV és a Volán-társaságok vezetőségét arra, hogy készítsenek ajánlatot arra, miképpen tudnák javítani a vállalat eredményességét, hogyan faraghatnák le a költségeket úgy, hogy közben javuljon a szolgáltatás színvonala. Ez jelenthet járattörléseket is – derül ki az interjúból. Az utazási kedvezmények átalakításával kapcsolatban a miniszter azt mondta, egyelőre nincs döntés. „Már azzal is elégedett lennék, ha belátható időn belül valamilyen módon kimutatható lenne, hogy pontosan mennyi utas milyen arányú kedvezményekkel közlekedik” – fogalmazott. Hozzátette: nem elvonásokon gondolkodik. Még nincsenek konkrét tervek a földgázár-támogatás átalakítására. A Magyar Energia Hivatalban most készülnek a különböző számítási modellek – mondta a miniszter.

(Népszava, MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.