Kormány – program nélkül

A mai napig a három évvel ezelőtti kormányprogram van hatályban. Nincsen parlamenti döntés, ami ezen változtatott volna. A Bajnai-féle, nehezen meghatározható identitású irat illegális, „fekete” kormányprogramnak is felfogható, amire az európai demokráciákban nem volt még példa. Nincsen tehát programja a még hivatalban lévő magyar kormánynak.

Rózsaszín, teljesítetlen ígéretek 2006-ból:

Nyugatos életminőséget, környezetet kívánunk teremteni. (…) Utakat, vasutat, városközpontokat építünk, átépítünk iskolákat, kórházakat, szociális intézményeket, szabályozunk folyókat, építünk csatornákat. Mindeközben megváltozik a falu, a vidék képe, a beruházásokon új magyar ipar jön létre, megerősödnek a hazai kis- és közepes vállalatok.

Gazdaságpolitikánk célja, hogy hazánk, a Magyar Köztársaság gyors növekedéssel, polgárai életkörülményeinek, biztonságának erősítésével ne csupán minél rövidebb idő alatt behozza az unió fejlett országaitól való lemaradását, hanem teljesítményben és jólétben egyaránt élre törjön.

A sikeres Magyarország erős, dinamikus gazdasággal rendelkezik, mely megállja a helyét a versenyben.

A köztársaság kormánya határozott és gyors intézkedésekkel helyreállítja a további gyors növekedéshez szükséges egyensúlyt. (…) Szakítanunk kell az elmúlt évtizedek „húzd meg, ereszd meg” gazdaságpolitikájával, amely csak átmenetileg volt képes helyreállítani a rendre megbomló egyensúlyt.

Ha további ígéretekre is kiváncsi, itt még olvashat belőlük.

Bajnai Gordon kabinetjének továbbra is azt a programot kellene megvalósítania az alkotmány értelmében, amit három éve fogadott el a parlamenti többség. Az átmeneti miniszterelnök által jegyzett április 20-i irat a címe szerint is csupán cselekvési terv. A kiút az alkotmány betűjének és szellemének értelmében a jogellenes helyzet megszüntetésére az országgyűlési választás lenne. De vajon miért nem meri már vállalni az MSZP–SZDSZ a legitim kormányprogramot? A szakemberek szerint már kezdettől reménytelen volt az irreális tervek, ígéretek véghezvitele, hisz az ezeket megalapozó számokat a kormány saját kampányhazugságai szolgáltatták. A válság kapóra jött számukra, mert így rákönyvelhették a példátlan gazdasági visszaesést a világkrízisre.

Az irreális helyzetfelmérésből fakadóan a Bajnai-féle programszerűség rengeteg rokon vonást mutat a 2006-os dokumentummal. A Gyurcsány-féle „Új Magyarország – Szabadság és szolidaritás” szerint a foglalkoztatástól az otthonteremtésig és a szociális helyzetig minden szép lesz a cikluson belül is, ám igazán 2010 után bontakozik ki teljes fényében. A 2009. áprilisi „Válságkezelés és bizalomerősítés” átveszi ezt az előrevetített hurráoptimizmust – szintén hemzseg a 2010 utáni tervektől. A következő kabinet terhére terveznek. Mindez azt sejteti: igenis maradni akar Bajnai Gordon és csapata, hiába nyilatkozták, hogy csupán egy esztendőre vállalták, további politikai ambícióik nincsenek.

Már a kormányprogram is attól hangos, hogy a kabinet magán kezdi a szigorításokat, az átalakítást, kevesebb privilégiumot, karcsúbb államhivatalokat helyez kilátásba. Az ellenkezője valósult meg. A Bajnai-féle válságterv szintén a kormány saját magával szembeni szigorát, a fizetések lecsökkentését ígérte. A miniszterek 15 százalékos fizetéscsökkentésén kívül nemigen történt semmi. Gy. Ferenc programja fogadkozott: elkerülik a dölyfösségnek még a látszatát is. Kötelezettséget vállaltak, hogy a szakmai szervezetekkel történő egyeztetést sosem mulasztják el. Ezt a klónkormány is írásba adta. Elég volt egy bő hónap, hogy megszegjék: mindössze fél napot hagytak a szakmai szervezeteknek az adótörvények véleményezésére. Megállapítható: már a 2006-os program is csak ott következetes, ahol meg akar szorítani, a polgároktól akar elvenni. Amint az ígéretekre kerül a sor, a textus kezd képlékennyé válni. Ez a Bajnai-csomagnak is sajátja. A nyugdíjcsökkentést, az elvonásokat pontosan tartalmazza, szinte állampolgárra lebontva, ám a beígért felvirágzásnak legfeljebb a kontúrjai sejlenek föl.

A Bajnai-féle terv mintha csak pesszimistább verziója lenne a kormányprogramnak. Azzal a különbséggel, hogy a kedvező változások még jobban ki vannak tolva időben a majdani tartományba. Jól szemlélteti ezt a bölcsődei, óvodai férőhelyek növelésére vonatkozó, három éve teljesítetlen ígéretek sorsa. Most ismét megígérik, ám a még bizonytalanabb jövőbe helyezve, miközben rászorítanák a családanyákat a gyors munkába állásra, függetlenül attól, hogy nem tudják kisgyermeküket kire bízni. Tetten érhető a cinikus hozzáállás továbbfejlesztése a cigányság problémáihoz való hozzáállásban is. Az ellenkező retorikával szemben alig van szó a romák integrációjáról a kormányprogramban, úgy tesznek, mintha jobbára csak emberi jogi gondjaik lennének. A Bajnai-féle dolgozat már ennyiben sem foglalkozik a megoldással. Talán három helyen említtetnek meg, a hátrányos helyzetű csoportok közt, illetve mint akiket az eladósodás érint. Hogy bármilyen speciális törődést igénylő, össztársadalmi problémáról lenne szó, fel sem merül. A munkaerő-piaci gondok megoldódását ugyanaz az indokolatlan derűlátás hatja át. A különbség: a Gyurcsány-program a „fantasztikus” fejlődéstől várta a százezerszámra szaporodó munkahelyeket. A Bajnai-brigád attól, hogy mindenkit kiterel a munkaerőpiacra, a rokkantnyugdíjasoktól a kismamákig, továbbá a hatvan-valahány évesekig. Szerintük ettől s egy-két százalékos munkáltatói járulékcsökkentéstől teremnek új munkahelyek. A szerzőgárda közösségére utal az utópisztikus, vakbuzgó hit, hogy pusztán voluntarista akarattal, ráolvasásszerűen le lehet küzdeni az akadályokat. Az érvényes, három évvel ezelőtt született kormányprogram hibái, irreális tervezetei tehát átörökítődtek Bajnaiék „válságkezelő” tervébe. A változás csupán annyi, hogy a megalapozatlan várakozásokat a messzebbi jövőbe helyezték.