„Érthető Steiner Pál aggodalma”

György István december 8-ra összehívja a BKV ügyeit vizsgáló eseti bizottságot. „Miután a BKV-vizsgálóbizottság feladatainak ellátása során az MSZP-s politikusok felelősségét is vizsgálni fogja, érthető Steiner Pál aggodalma” – fogalmazott a fővárosi Fidesz frakcióvezető-helyettese. • Megdöbbentek és ártatlannak vallják magukat a jogi igazgatók• Belső vizsgálat indul a Budapest Airportnál • Több hónapig nyomoztak a BA és a BKV jogi igazgatója után

MNO
2009. 12. 06. 14:22
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A vizsgálóbizottság fideszes elnöke az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében úgy fogalmazott: érthető Steiner Pálnak a legfrissebb korrupciós bűncselekmények miatt tett kezdeményezése, hiszen a szocialista politikusok tudni szeretnék, mit tudnak a nyomozati szervek az MSZP-s politikusok által patronált ügyvédi irodákhoz vezető szálakról. „Miután a BKV-vizsgálóbizottság feladatainak ellátása során az MSZP-s politikusok felelősségét is vizsgálni fogja, érthető Steiner Pál aggodalma” – olvasható a közleményben.

György István szerint „Steiner Pál és tettestársai” a BKV korrupciós ügyeiben „a közvélemény tudatos megtévesztése érdekében folytatólagosan elkövetett hazudozásban vannak”. Szavaik teljesen ellentétesek tetteikkel, asszisztálásuk mellett különböző személyek és cégek milliárdokat loptak el a közpénzekből, ezek közül a közvélemény előtt legismertebbé vált eseteket BKV-s botrányokként ismerik az emberek – írta a fideszes politikus.

Steiner Pál, a Fővárosi Közgyűlés MSZP-frakciójának vezetője vasárnap kezdeményezte, hogy azonnal hívják össze a BKV ügyeit vizsgáló bizottságot. A szocialista politikus, a vizsgálóbizottság alelnöke az MTI-nek azt mondta: a most nyilvánosságra került esetek miatt felszólítja György Istvánt, az eseti bizottság fideszes elnökét, hogy haladéktalanul hívja össze a testületet. Ezt azért tartja szükségesnek, hogy a bizottság tagjai tájékozódhassanak és megtehessenek mindent a gyanús esetek tisztázása érdekében.

A Fővárosi Közgyűlés november 26-án egyhangúlag döntött arról, hogy vizsgálóbizottságot alakít a BKV-nál történt szabálytalanságok kivizsgálására. Az előterjesztés szerint az eseti vizsgálóbizottságba a Fidesz és az MSZP 3-3, az SZDSZ 2, az MDF és a KDNP 1-1 tagot delegál, a testület elnökét a legnagyobb ellenzéki frakció, alelnökét az MSZP adja. A vizsgálóbizottságnak százhúsz napon belül kell a jelentését benyújtania.

A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) pénteken őrizetbe vette a Budapest Airport (BA) Zrt. és a Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV) Zrt. jogi igazgatóját. Ellenük bűnszövetségben elkövetett vesztegetés, hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt indított eljárást az RRI, illetve kezdeményezte előzetes letartóztatásukat a Fővárosi Főügyészségnél. A rendőrség az ügyben rajtuk kívül további három ember ellen indított büntetőeljárást vesztegetés, hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt.

Horváth Katalin Fanni, az RRI sajtószóvivője vasárnap közölte, a rendőrség az április közepén indult nyomozás eredményeként adatokat és bizonyítékokat talált arra, hogy a BA jogi igazgatója – összejátszva korábbi beosztottjával, a BKV jogi igazgatójával – a Budapest Airporttal szerződésben álló ügyvédi irodáknak teljesítés címén kifizetett összeg jelentős részét jogtalan előny formájában visszakapta, illetve ezen ügyvédi irodák túlszámláztak, azaz el nem végzett teljesítést is kiszámláztak a repülőteret üzemeltető társaság részére. A nyomozás során arra is bizonyítékokat talált a rendőrség, hogy a BKV jogi igazgatója hasonló jellegű bűncselekményeket követett el.

A rendőrség a BKV jogi igazgatóját tetten érte, amint egy III. kerületi bevásárlóközpont mélygarázsában nagyjából tízmillió forint összegű kenőpénzt vett át egy, a közlekedési társasággal szerződésben álló cég munkatársától. Sajtóhírek szerint a BKV jogi igazgatóját pénteken este érték tetten, a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság pedig még aznap éjszaka házkutatást tartott a közlekedési társaság Akácfa utcai székházában, a BKV és a Budapest Airport jogi igazgatójának lakásán, valamint egy, a BKV-val szerződésben álló ügyvédi irodában is. A nyomozók mind a négy helyszínen dokumentumokat és számítástechnikai adathordozókat foglaltak le. A Budapest Airport jogi igazgatóját a lakásán fogták el.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.