„Gyurcsány az MSZP igazi miniszterelnök-jelöltje és listavezetője”

Navracsics Tibor szerint Gyurcsány Ferenc volt kormányfő az MSZP igazi miniszterelnök-jelöltje és igazi listavezetője. A Fidesz frakcióvezetője hétfői parlamenti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: az MSZP országos listájának első három helye csak álca.• Szili nem a szocialista párttal szakított, hanem valami mással

MNO
2009. 12. 07. 15:19
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Azzal, hogy a negyedik helyre tették a szocialisták Gyurcsány Ferencet, nemcsak befutó helyre hozták, de azt is jelezték, hogy továbbra is az egyik jelképes politikusuknak tartják – jelentette ki Navracsics Tibor.

Azt a Gyurcsány Ferencet tartja az MSZP jelképes politikusának, aki – mondta a Fidesz országgyűlési frakciójának vezetője – a kormányzást az ellenzék folyamatos támadásával azonosította, „aki a 23 millió román elleni hecckampányával, illetve a 2004. december 5-i, határon túli magyarok elleni hecckampányával a gyűlöletkampányt is meghonosította Magyarországon”. „Azt a Gyurcsány Ferencet, aki az őszödi beszéddel nemcsak a magyar politikatörténetbe, de a világpolitika-történet fekete lapjaira is beírta magát” – tette hozzá.

Úgy vélekedett, továbbra is a Gyurcsány Ferenc nevével fémjelzett politika határozza meg az MSZP vezérelveit.

A hétfői parlamenti ülésen elhangzó szocialista felszólalásokra utalva Navracsics Tibor azt mondta, egyetlen cél vezérelte az MSZP-t: az ellenzék folyamatos támadása, mocskolása, ellenségként való kezelése, a gyűlölet ébrentartása a magyar politikában.

A szocialisták a múltat választották azzal, hogy „Gyurcsány Ferencet ismét vezetőjüknek választották”. Ez az út azonban választási vereséghez fog vezetni – mondta a politikus.

A MSZP választmánya szombaton fogadta el a jövő évi parlamenti választás országos listáját, így az elnökséggel közös javaslatot terjesztenek a december 12-i kongresszus elé.

Az Orbán Viktor Fidesz-elnök által óvodáknak, iskoláknak és több más intézmény vezetőinek is eljuttatott nyílt levélre vonatkozó felvetésre Navracsics Tibor kifejtette: ismeretei szerint a levelek munkahelyekre mentek ki, a munkahelyek, illetve azok vezetőinek címe pedig közérdekű adat, és megtalálható például telefonkönyvekben, vagy polgármesteri hivatalok által kiadott tájékoztató kiadványokban. Semmilyen adatsértés nem történt – jelentette ki.

Ezt megelőzőleg az Országgyűlésben több MSZP-s politikus is a Fidesz elnökének levelével kapcsolatban szólalt fel.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.