Három sikeres szívátültetés egy nap alatt Magyarországon

Három sikeres szívátültetést végeztek 24 óra alatt Magyarországon még november első felében – tájékoztatta Ofner Péter, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet (GOKI) főigazgatója pénteken az MTI-t.

MNO
2009. 12. 11. 17:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy gyermeken és két felnőtt betegen hajtottak végre transzplantációt mindössze 24 óra leforgása alatt – mondta el Ofner Péter. A részletekről nem nyilatkozott, ezekről a Semmelweis Egyetem Ér- és Szívsebészeti Klinikájával és az Országos Vérellátó Szolgálattal közös budapesti sajtótájékoztatón számolnak be hétfőn.

A három esettel kapcsolatban szólt arról, hogy az utóbbi egy évben jelentős javult a donorhelyzet a gyermekszív-transzplantációnál, mert az érintett szülők nem zárkóznak el úgy, mint korábban. Ez az elmozdulás a sajtó közreműködésének is köszönhető, az emberek megismerték a problémát – fűzte hozzá Ofner Péter.

Mihány Sándor, a Szervkoordinációs Iroda vezetője november 23-ai budapesti sajtótájékoztatóján a magyarországi szervdonációs helyzetről szólva, elmondta: a várólistán lévő betegek számának növekedése meghaladja a rendelkezésre álló szervek számának növekedését.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.