Kárpáti Zsuzsa, az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet főigazgatója nyilatkozott az MSZP országos listájáról a köztévé reggeli műsorában. A szocialista politikus elmondta, nem hagy föl a politizálással, de úgy döntött, most elég, mert a pártbeli munkája és teljesítménye, illetve az országos listán kapott 93. helye nem fedik egymást. Úgy érzi, méltatlan azokhoz az emberekhez, akiket képvisel körzetében.
Nem tartja jó ötletnek, hogy egyéni képviselőként indulva „veresse meg magát” és hozzon töredékszavazatokat olyan politikusoknak, akik egyéniben nem indulnak. Kiemelte, hogy az eredetileg jobboldali körzetet sikerült billegővé változtatnia és csak 2000 szavazattal kapott ki Harrach Péterrel szemben, aki „nem kis fajsúlyú politikus”. (Emlékeztetőül: 2006-ban a második fordulóban Harrach 17 037, míg Kárpáti 14 357 szavazatot kapott – szerk.)
Kárpáti hozzátette, hogy a Pest megyei küldöttgyűlés ellenszavazat nélkül döntött úgy, hogy a női kvóta alapján az országos listán biztos befutó, maximum 25. helyen szeretnék látni Kárpátit, de ez nem érvényesült a választmányi ülésen. A szocialista politikus a jelöltállítási folyamattal, a döntésekkel nem ért egyet, például az országos lista 20-68. helye között nem érvényesül a női kvóta.

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.