Nyelvtörvény: rendkívüli bizottságot hívna össze a kormány

A magyar kormány rendkívüli kisebbségi vegyes bizottság összehívását tervezi, mert elégedetlen a szlovákiai államnyelvtörvény módosításáról folyó magyar-szlovák-EBESZ háromoldalú tárgyalások előrehaladásával – értesült kormányzati forrásból az MTI.

MNO
2009. 12. 11. 6:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az MTI-nek vezető kormányzati tisztségviselők azt mondták, a legutóbbi ülés tapasztalatai is azt mutatják, hogy a tárgyalások nem a szécsényi megállapodás szellemében folynak. Nem oldódnak azok az aggályok, amelyek a törvénymódosítás diszkriminatív elemeihez fűződnek, miközben a szlovák partner már le akarná zárni az egyeztetéseket – fogalmaztak. A nemzeti hírügynökség információi szerint a kormány azt szeretné, ha még december 16-a előtt megtartanák a vegyes bizottság rendkívüli ülését, mivel a tervek szerint a szlovák parlament aznap fogadná el az államnyelvtörvény módosításának végrehajtási irányelveit.

Ezek ugyanis – magyar kormányzati információk alapján – több problémát okoznak majd, mint amennyit megoldanak. Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal kisebbség- és nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkára a magyar-szlovák kisebbségi vegyes bizottság legutóbbi ülése után újságíróknak azt mondta: „igen csekély mértékben kaptak érdemi válaszokat” a Magyarország szempontjából fontos alapkérdésekre. Szlovákia november 30-án juttatta el Magyarországnak a szeptember 1-jén életbe lépett szlovák nyelvtörvény végrehajtásáról szóló dokumentumot.

A szlovák parlament június végén fogadta el a nyelvtörvény szigorítását. A szeptember elsején hatályba lépett jogszabály egyebek mellett arról rendelkezik, hogy a nyilvános érintkezésben szlovákul kell használni az ottani földrajzi elnevezéseket. Az egészségügyi és szociális intézményekben pedig csak ott beszélhet a kiszolgáló személyzet magyarul a pácienssel, ahol legalább 20 százaléknyi magyar él. Azt, aki helytelenül használja a szlovák nyelvet, akár ötezer eurós pénzbírsággal büntethetik. Bajnai Gordon miniszterelnök szeptember 10-én, Robert Fico szlovák kormányfővel Szécsényben folytatott találkozója után jelentette be, hogy a szlovákiai államnyelvtörvény kapcsán támadt vitákat az EBESZ kisebbségi főbiztos ajánlásainak szellemében kívánják feloldani.

A szécsényi találkozó után nyilatkozva Bajnai Gordon az EBESZ főbiztosának ajánlásai közül kiemelte, hogy az nem kérdőjelezi meg a törvény létét, de javasolja, állítsák vissza a megbontott érzékeny egyensúlyt a kisebbségi nyelvekről és az államnyelvről szóló törvények között. Szintén javasolja a jelentés, hogy az államnyelvtörvény egyensúlytanságait a módosítás végrehajtási rendeletében tisztázzák.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.