Tekintse meg a Hír Televízió felvételét!
Czomba Sándor felhívta a figyelmet arra, hogy az idén összesen 117 milliárd forintot fizetnek ki az áprilisban indult Út a munkához programra, ugyanannyit, amennyit jövőre szánnak rá, amikor azonban januártól indul a program.
A kezdeményezés eredeti célja az volt, hogy a munkanélküliek minél előbb visszakerüljenek a munkaerőpiacra – emlékeztetett a politikus, véleménye szerint azonban ezek a közfoglalkoztatott emberek jelenleg a „segély, munka, segély” utat követik négy-öt hónapos ciklusokban. Az ellenzéki képviselő szerint „szemfényvesztés, maszatolás” folyik minden szinten, különösen a foglalkoztatás terén. Hozzátette: a Fidesz arra készül, hogy visszaadja a munka becsületét.
Czomba Sándor közölte, Magyarország a foglalkoztatásban egyedül Máltát tudja megelőzni az Európai Unió tagállamai közül. Pedig ha a foglalkoztatásban Magyarország az EU átlagát tudná felmutatni, akkor ma 500 ezerrel több ember dolgozna – fűzte hozzá.
A kormány az idén munkahelymegőrzésre hazai forrásból 17 milliárd forintot fordított, miközben az Út a munkához programra 117 milliárd forintot – mondta a politikus, hangsúlyozva, hogy a munkáltatók részéről 52 milliárd forint volt az igény munkahelymegőrzésre. A kormány 140 ezer munkahelyet hagyott elveszni – jelentette ki Czomba Sándor.
(MTI)