Több száz rendőr biztosította a Kossuth téri megemlékezést + Képek

Rendbontás nélkül ért véget a Magyarok Világszövetségének bejelentett nagygyűlése a kettős állampolgárságról szóló, eredménytelen népszavazás ötödik évfordulóján szombaton. A rendezvényhez több radikális jobboldali szervezet csatlakozott, köztük a Jobbik, az Új Magyar Gárda és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom. • Rétvári: A népszavazás máig tartó súlyos sérelmet okozott

MNO
2009. 12. 05. 18:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a délelőtt kiadott közlemény alapján jobboldali radikálisok és a baloldali ellentüntetők összecsapásától tartott, a kora délután kiadott közleményből az esetleges összetűzésre vonatkozó rész már kimaradt.



A rendőrség egész nap fokozottan ellenőrizte Budapest belvárosát. A Kossuth tér és az Alkotmány utca kereszteződésében körülbelül több száz ember gyűlt össze. Az Új Magyar Gárda tagjai kijátszották azt a jogszabályt, amely alapján pénzbüntetés szabható ki a gárda egyenruhájának viseléséért. Az érintettek fekete dzsekiben és fekete gyakorlónadrágban jelentek meg a nagygyűlésen.

Fotók: Reuters

(hírTV)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.