30 milliót vehetett fel különböző jogcímeken a szocialista exállamtitkár?

Gyenesei István volt miniszter testvérét alkalmazottként, az erzsébetvárosi szocialisták frakcióvezetőjét pedig szakértőként foglalkoztatja az egyik állami cég. A hírTV birtokába került dokumentumok szerint a VÁTI Kft. – különböző jogcímeken – több mint bruttó 30 millió forintot fizetett ki a volt vezérigazgatónak, amikor idő előtt távozott a cégtől.

MNO
2010. 01. 13. 20:23
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A területfejlesztéssel foglalkozó VÁTI Nonprofit Kft. az uniós fejlesztési programok egyik közreműködője. Az állami tulajdonú céget 2004 nyarától Csanádi Ágnes irányította. A vezérigazgató az államigazgatásból érkezett, az akkor Burány Sándor vezette munkaügyi minisztériumban volt közigazgatási államtitkár. Öt évre nevezték ki, de munkaviszonya idő előtt megszűnt. 2008. április 1-jével távozott a VÁTI-tól közös megegyezéssel.

Végkielégítést nem is kapott Csanádi Ágnes, különböző jogcímeken mégis bruttó 34,5 millió forintot fizettek ki neki a birtokunkba került dokumentumok szerint. Ebből 26 millió forint egyszeri juttatás volt.

Pethő Róbert, munkajogász a hírTV-nek elmondta: határozott idejű munkaviszony megszüntetésénél, ha azt a munkáltató egyoldalúan szünteti meg, általában a hátralévő időre vonatkozó átlagkeresetet, a törvény szerint legfeljebb egy évi átlagkeresetet kell kifizetni. Hozzátette: az a gyakorlat, hogy ezt az összeget emelik be a felek a közös megegyezéssel történő megállapodásba. Ha maga a munkavállaló is távozni akar, ez az öszeg kevesebb kell, hogy legyen.

Bár Csanádi Ágnes már nem dolgozott a cégnél, tavaly bruttó 2,7 millió forint prémiumot kapott a VÁTI-tól. A pénzt prémiumként kapta a 2008 első negyedévében végzett munkájáért. Utóda, Benedek János, a MÁV korábbi stratégiai vezérigazgató-helyettese 6,5 millió forint prémiumot kapott 2008-ban – értelemszerűen háromnegyed évi munkájáért. Az ő személyi alapbére egyébként egymillió forinttal kevesebb, mint amennyi Csanádi Ágnes havi fizetése volt.

A VÁTI-nál dolgozik Gyenesei István volt önkormányzati miniszter testvére. Őt havi bruttó 450 ezer forintért alkalmazzák nyugdíjasként. A VÁTI Nonprofit Kft.-től Erzsébetváros szocialista frakcióvezetője is kapott pénzt. Bán Imrét szakértőként bízta meg a cég, 40 ezer forintos napidíjjal. A politikusnak – áfával együtt – összesen egymillió kétszázezer forintot fizettek ki.

(hírTV)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.