A köztársasági elnök ott lesz

Kétnapos rendezvénysorozattal ünneplik idén a magyar kultúra napját Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Az esemény díszvendége Sólyom László köztársasági elnök lesz.

MNO
2010. 01. 09. 11:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ünnepi programok január 16-án kezdődnek Nyíregyházán: elsőként délután egy órától Kölcsey Ferenc szobrának koszorúzása, majd a Kölcsey szónok- és szavalóverseny eredményhirdetése, valamint a helyi Cantemus Kórus ünnepi előadása következik – közölte Doka Diána, a szervező megyei önkormányzat sajtóreferense. A rendezvény 17-én Szatmárcsekén folytatódik, ahol 11 órától Kocsis Fülöp görög katolikus és Bölcskei Gusztáv református püspök tart szentmisét a község református templomában.

László Béla, a Kölcsey Társaság elnöke elmondta: az ünnepség díszvendége idén Sólyom László köztársasági elnök lesz, aki megkoszorúzza a szatmárcsekei temetőben a költő síremlékét. Beszédet mond Jankovics Marcell Kossuth-díjas filmrendező, a megemlékezésen Csikos Sándor Jászai Mari-díjas színművész szavalja el a Himnuszt. Emellett műsort ad a fehérgyarmati Erkel Ferenc Városi Vegyeskar és a mátészalkai Zenebarátok Kórusa is.

A társaság elnöke hozzátette: a településre való könnyebb eljutás érdekében január 17-én reggel autóbusz indul Nyíregyházáról és Fehérgyarmatról Szatmárcsekére, melyek díjtalanul vehetők igénybe.

A magyar kultúrát 1989 óta ünneplik január 22-én, a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban e napon fejezte be a Himnuszt. A kultúra napi központi ünnepséget idén Pécsett, Európa egyik idei kulturális fővárosában tartják január 22-én.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.