Ígéretéhez képest többórás késéssel, kedd este küldte el ajánlatát Limburger Lóránt, a Malév GH igazgatója a LESZ részére. A LESZ fogalmazása szerint az anyag csalódást keltő volt: abban továbbra is a fizetések jelentős csökkentése szerepel, ezért ebben a formájában a dolgozók számára elfogadhatatlan.
A sztrájkolók kedd este sokmilliós kártól mentették meg a légitársaságot. A Malév-repülőgépek vízrendszerének önkéntes leeresztésével megvédték azokat a szétfagyástól. „Úgy tűnik, a cégvezetés energiáit a sztrájk jogellenes megtörésének kísérlete köti le, és nem gondolnak az ilyen alapvető feladatokra sem” – véli a LESZ. Ugyanilyen mulasztás volt, hogy a parkoló repülőgépektől azok feltöltése után nem vontatták el a lépcsőket. Ez a LESZ szerint a technológiai utasítás megsértése, és biztonsági kockázatot jelent – immár napok óta.
A LESZ továbbra is fenntartja, hogy jogellenesen alkalmaznak sztrájktörőket. A Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet szerint nem elfogadható a cégvezetés kijelentése, miszerint „csupán” alvállalkozókról van szó. „A jog szempontjából édesmindegy, hogy sztrájk idején milyen státuszban vesznek fel új munkaerőt: a rendes alkalmazottak, a kölcsönzött munkaerő vagy az alvállalkozók dolgozóinak bevetése egyformán a sztrájk akadályozása, tehát törvénytelen” – fogalmaznak.
A megengedettnél jóval több időt szolgálatban töltő középvezetők alkalmazása számukra idegen munkakörökben kockázatos, jogszerűtlen és elfogadhatatlan. A szakszervezet információi szerint legalább egy sztrájktörő 18 órát dolgozott kedden, szerda hajnalban pedig – néhány órás pihenés után – újra munkába állt. A szakszervezet úgy értesült, hogy több sztrájktörő az adott típusra érvényes nehézgép-kezelői képesítés nélkül használt berendezéseket. A LESZ minden tudomására jutott esetről jegyzőkönyvet vett fel. A szakszervezet hiába kérte kedden a munkaügyi felügyelet és a légügyi igazgatóság azonnali helyszíni vizsgálatát, de remélhetőleg erre szerdán sor kerül.
A szerdai egyeztetés előtt a szakszervezet azt reméli, hogy a stabilan nyereséges cég vezetése végre olyan javaslatot tesz le az asztalra, ami révén elkerülhető a bérek értékvesztése 2010-ben. A LESZ továbbra is fenntartja, hogy ha a vállalatnál megtakarítási lehetőségeket keresnek, akkor nem az erőn felül teljesítő dolgozók bérét kellene csökkenteni az elmúlt évek elmaradt emelései után. A menedzsment létszáma nagyobb, hatásfoka kisebb az elvárhatónál, amit az elmúlt időszak hibás döntései is megmutattak.
A szakszervezet értesülései alapján elmondható, hogy az elmúlt években a cégcsoport nem a legjobb döntéseket hozta meg üzemanyag-vásárláskor, tanácsadói és szakértői szolgáltatások igénybevételénél és eszközbeszerzésekkor.
A külsős munkaerő alkalmazása is aggályos: több esetben egyértelműen olcsóbb lett volna „házon belül megoldani a feladatokat, mint munkaerőt kölcsönözni, vagy kívülről – például crew-car – szolgáltatásokat igénybe venni”. Így kerül évente összesen több százmillió forint a Tisza-Mobil és az Art Nívó nevű cégekhez és alvállalkozóikhoz, akiknek sztrájktörő munkásai jelenleg is dolgoznak a Malév GH-nál – áll a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet közleményében.

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.