„Elég a szocialisták abszurdnál abszurdabb ötleteiből”

A Fidesz arra szólítja fel a kormányt, hogy fejezze be az adófizetők számára káros döntések meghozatalát. Cser-Palkovics András helyettes szóvivő mindezt a Magyar Nemzet értesülésével kapcsolatban jelentette ki, amely szerint ismét hárommilliárd forintot költenek fénymásolók beszerzésére állami forrásból. • Papíron sem spórolnak: újabb milliárdok fénymásolókra

MNO
2010. 01. 11. 12:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Magyar Nemzet hétfői cikke szerint 3 milliárd forint értékű közbeszerzési eljárást írt ki fénymásolók beszerzésére és üzemeltetésére a Miniszterelnöki Hivatal (MeH). A keretmegállapodás négy évre szól, és az állami, önkormányzati szervek részére új fénymásolók beszerzését, illetve a régebbiek karbantartását, cseréjét és javítását tartalmazza. A lap hozzáteszi, az elmúlt két évben már másfél milliárd forintot költött el hasonló célra a kormány. Közben nincs nyilvántartás a közigazgatásban működő fénymásolókról, így nem tudni, mi alapján és mit fognak üzemeltetni a leendő nyertesek – olvasható a lapban.

„Gyanús ez a sietség. Talán megint haverokat akarnak zsíros állami megrendeléshez juttatni a szocialisták?” – teszi fel a kérdést hétfői közleményében Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivóje. Mint kifejti, kísértetiesen hasonlít ez az eljárás az „elfuserált benzintenderhez, melyet szándékosan az OMV-re szabtak, így az osztrák állam nyerészkedik rajta, meg persze azok a szocialista országgyűlési képviselők (Kránitz László és Laboda Gábor), akik OMV-kutakat üzemeltetve minden egyes állami autó megtankolásakor a saját zsebüket tömik”. Miközben például egy nemzeti park által üzemeltetett traktor évente több ezer pluszkilométert kénytelen megtenni, hogy OMV-nél tankoljon, ráadásul földúton, mert a főútra nem mehet – hívja fel a figyelmet.

„Elég a szocialisták abszurdnál abszurdabb ötleteiből, elég abból, hogy a saját zsebük megtömésén kívül másra nem figyelnek” – olvasható a közleményben. A Fidesz ezért felszólítja az MSZP-kormányt, hogy fejezze be a hosszú távra szóló, az adófizetők számára rendkívül káros döntések meghozatalát.

(OS)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.