Ferihegy már sztrájkol

Eredménytelenül zárult a dolgozók és a Malév GH vezetése között zajló tárgyalások hétfői fordulója is, így este 8 órakor sztrájk kezdődött a Ferihegyi repülőtéren – olvasható a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) hétfői közleményében. • Készüljenek: sztrájkba lépnek a BKV-sok kedden + Videó

MNO
2010. 01. 11. 19:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A LESZ közleménye szerint a dolgozókat képviselő szakszervezet több – mind az új kollektív szerződésre, mind az annak hiányából fakadó veszteségek kompenzálására vonatkozó – javaslattal érkezett az egyeztetésre, a vállalat vezetése azonban rendre elutasította azokat, „miközben előremutató javaslatokat továbbra sem tett. Az elkeseredett, megélhetésüket féltő dolgozók azért nyúlnak a sztrájk végső eszközéhez, mert a nyereséges vállalat alkalmazottainak bére újabb megvonások után idén ismét csökken” – teszik hozzá.

A szakszervezet nem tudja elfogadni, hogy az eddigi ínséges évek után tovább csökkenjen a Malév Ground Handling Zrt. dolgozóinak reálkeresete, ezért 2010. január 11-én, hétfőn 20 órakor határozatlan ideig tartó sztrájkba kezdett. A szakszervezet továbbra is nyitott a munkaadóval történő konstruktív egyeztetésre.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.