Fidesz: a kormány döntési moratóriuma is egy cinikus átverés

A választások előtti 4-6 hétben már nem hoz fontosabb, a személyi ügyekkel, az állami vagyon átruházásával, illetve a támogatási szerződésekkel kapcsolatos döntéseket a kormány; erről a kabinet szerdai ülésén döntött. A Fidesz szerint már semmi értelme a kormánydöntési moratóriumnak, ez is csak egy nagy, cinikus átverés.

MNO
2010. 01. 13. 13:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szollár Domokos kormányszóvivő a kormányülést követő sajtótájékoztatón elmondta: Bajnai Gordon miniszterelnök azért kezdeményezte a döntési moratórium bevezetését, mert bárki is alakítson új kormányt, annak nem akarják szűkíteni a mozgásterét.

A moratórium értelmében március elsejét követően, az új kormány megalakulásáig nem lehet új vezetőket kinevezni sem a minisztériumoknál, sem a központi államigazgatási szerveknél, sem azok helyi intézményeinél. Április elsejétől az uniós pályázatok bíráló bizottságai nem tehetnek javaslatot projektek támogatására, illetve mostantól egészen a választásokig csak olyan közbeszerzési eljárás írható ki, amelynek eredményéről a következő kormány kinevezését követően döntenek csupán.

„Az utolsó hónapra van képük moratóriumot hirdetni?”

Már semmi értelme a kormánydöntési moratóriumnak, ez is csak egy nagy, cinikus átverés – reagált a hírre a Fidesz. Cser-Palkovics András szerint nyolc év alatt a szocialisták már minden pénzt elköltöttek, elloptak, már minden mozdíthatót eladtak, minden közösségi tulajdont elherdáltak, minden fontos posztra bebetonozták az MSZP-s haverokat. Most az utolsó hónapra van képük moratóriumot hirdetni? – tette fel a kérdést a fideszes politikus. A Gyurcsány-korszakot kell majd lezárnia a következő kormánynak, mégpedig úgy, hogy – moratórium ide vagy oda – a szocialisták minden egyes döntését kivizsgáljuk, és indokolt esetben az elszámoltatás sem fog elmaradni – tette hozzá Cser-Palkovics.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.