Fidesz: a krízisalap valójában az MSZP választási pártkasszája

A kormány április 30-ig meghosszabbította a krízisalap működését, addig igényelhetnek támogatást a családok ebből a keretből – jelentette be csütörtökön a kormányszóvivő. A krízisalap valójában az MSZP választási pártkasszája, amit az emberektől elvett pénzből hoztak létre – reagált a Fidesz a bejelentésre.

MNO
2010. 01. 14. 16:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szollár Domokos elmondta: a kríziskezelő program civilekből álló tanácsadó testülete is támogatta a kormány azon döntését, hogy ismételten hosszabbítsák meg a kríziskezelő programot. Hozzátette: a kabinet az adományok befizetésének határidejét is kitolta április 15-ig.

A Fidesz szerint egyszeri, néhány ezer forintos kifizetéssel egyetlen magyar család lecsúszását sem lehet megállítani. A párt helyettes szóvivője elképesztőnek tartja, hogy az MSZP ezzel a kampányszerű aprópénz-osztogatással palástolja, hogy alkalmatlan kormányzása miatt emberek tízezrei vesztették el a munkájukat, hogy családok százezreit fosztják meg szinte minden szociális juttatástól, csökkentik a nyugdíjakat, a fizetéseket, a fűtéstámogatást, elvették a lakástámogatást, az utazási kedvezményeket, árakat és adókat emeltek, valamint új adónemeket vezettek be. A millióktól elvett pénz apró töredékét kaphatja vissza most néhány ezer ember, és ez több mint arcátlanság – zárul a Cser-Palkovics András által jegyzett közlemény.

(mti)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.