Igazságos? – van, akinek akár 800 ezres cafeteria is jár + Videó

Miközben a gazdasági minisztériumnál egy dolgozó idén akár 850 ezer forint béren kívüli juttatást is kaphat, az önkormányzati intézmények köztisztviselői legfeljebb a törvény által előírt minimumjuttatásokra számíthatnak. A közalkalmazottak természetbeni és pénzbeli juttatásai viszont teljesen megszűnhetnek, ha a fenntartó nem tudja vállalni az adómentesség megszűnésével jelentkező plusz költségeket.

MNO
2010. 01. 09. 17:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tekintse meg a Hír Televízió felvételét!


A Magyar Nemzet számításai szerint egy minisztériumi köztisztviselő átlagosan 638 ezer forint értékű béren kívüli juttatást kap idén. A listavezető a gazdasági tárca, ahol a cafeteriakeret 850 ezer forint.

A győri Révai Miklós Gimnázium dolgozói 75-80 ezer forint értékű béren kívüli juttatást kaptak tavaly. A város idei költségvetésének tervezete még nincs kész, de az már látszik, hogy az oktatási normatívák csökkentése 800 millió forint bevételkiesést okoz. Az önkormányzatnak 15 százalékkal kell emelnie a kiegészítő hozzájárulást ahhoz, hogy az iskolák annyi pénzből gazdálkodhassanak, mint 2009-ben.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat köztisztviselői a törvényben előírt minimális cafeteriakeretet kapják meg, amelynek éves összege 193 250 forint. Szakács Imre, a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat fideszes elnöke úgy fogalmazott: „Bajnai Gordon miniszterelnök novemberben sírós szemmel állt ki az ország elé és mondta, hogy olyan nehéz helyzetben van a magyar költségvetés, hogy most mindenkinek tudomásul kell venni, hogy megszorítások lesznek, meghúzzuk a nadrágszíjat, együtt nevetünk, együtt sírunk, most éppen együtt sírunk. Ugyanakkor azt tapasztalom, hogy a minisztériumi köztisztviselőknél 6-7-800 ezer forintos cafetériát is kifizetnek. Én ezt igazságtalannak tartom”.

Pécs idei költségvetése sincs még kész, de több százezer forintnyi természetbeni juttatásra a baranyai megyeszékhelyen sem számíthatnak a köztisztviselők. Papp Judit, Pécs főjegyzője elmondta: a pécsi köztisztviselők étkezési utalványban, egészség- illetve önkéntes nyugdíjpénztári hozzájárulásban részesültek eddig.

A pécsi önkormányzati cégek közül egyelőre csak a szemétszállítást végző társaság döntött a cafeteriáról. Fedezetül a járulékcsökkentés szolgál.

„Cégünk kizárólag azokat a cafeteriaelemeket tudja a 2010-es évben biztosítani a munkatársai számára, amelyeket nem súlyt extramagas közteher” – közölte Lóczi Szidónia, a Biokom Kft. pr-munkatársa. Hozzátette: ebbe a csoportba tartozott korábban az ajándékutalvány, melyet sajnos ebben az évben már nem tud biztosítani a cég a munkavállalói számára. Jó hír viszont, hogy tudja biztosítani a kedvezményes kategóriába tartozó cafeteriaelemeket, mint például a meleg étkezési utalvány, az üdülési csekkek, az önkéntes nyugdíjpénztári támogatás, az egészségpénztári támogatás, a beiskolázási támogatás.

Az ajándékutalvány mellett a hidegétkezési- és a kultúrautalványt is a magasabb, 98 százalékos közteherrel sújtotta a parlament. Ez a három, korábban népszerű természetbeni juttatás 2010-től várhatóan ki is kopik.

(hírTV)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.