Kizárták a vezetőket a pécsi vízműből – felfüggesztették a pert

Felfüggesztette a Tettye Forrásház Zrt. kontra Pécsi Vízmű Zrt. és társainak birtokháborítás miatt indított perét a Kaposvári Városi Bíróság az első, keddi tárgyalási napon.

MNO
2010. 01. 12. 15:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Matusik Gertrúd bírónő kifejtette, a Pécsi Vízmű Zrt. megtámadta a korábbi üzemeltetési szerződés felmondásának érvényességét. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara melletti választott bíróság előtt zajló per el fogja dönteni a birtokháborítás témájában indított per kimenetelét is, ezért függesztették fel a keddi tárgyalást.

Az ügy előzménye, hogy az önkormányzat tavaly október 5-én ellenőrzése alá vonta a vízmű épületét, amelyből kizárták a Pécsi Vízmű Zrt. vezetőit. A lépésre azután került sor, hogy a város közgyűlése Tettye Forrásház Zrt. néven céget hozott létre a vízközművek átvételére, miután a felek határidőre nem egyeztek meg a kisebbségi részvénypakett visszavásárlásáról. A történtek miatt mindkét fél bírósághoz fordult.

A város és a kisebbségi tulajdonos Suez Environnement között azért romlott meg a viszony, mert az önkormányzat szerint a Pécsi Vízmű Zrt. túl drágán szolgáltat, nem a vízdíj csökkentését, hanem a terjeszkedést helyezte előtérbe. Emellett az önkormányzat sokallta a befektető osztalékát és egyéb járandóságait, amelyek a képviselők szerint egy százszázalékos városi tulajdonú vízszolgáltató esetén Pécset gazdagíthatná. A Pécsi Vízmű és a Suez menedzsmentje többször is megalapozatlannak nevezte és visszautasította az önkormányzat vádjait. A pécsi közgyűlés jóváhagyásával a Tettye Forrásház Zrt. megvásárolta a CIB banktól a pénzintézetnek a Pécsi Vízmű Zrt.-vel szemben fennálló követelését, ezzel az új szolgáltató a régi legnagyobb hitelezője lett.

A keddi tárgyaláson a felperes Tettye Forrásház Zrt. jogi képviselője, Szabó Iván folyamatosan a tárgyalás felfüggesztését kérte formai okokból, továbbá az ügyben zajló egyéb, a birtokháborítás szempontjából szerinte döntő dolgokat tisztázó többi per miatt. Az alperesek jogi képviselője, Cseri Zoltán azonban ragaszkodott a tárgyalás megtartásához, ezért megkezdődött az adatok, iratok és álláspontok egyeztetése. Vita tárgya volt a felek közt egyebek közt annak jogi értelmezése, hogy a dolgozóknak küldött e-mailek birtokháborításnak minősülhetnek-e. Az ügy szövevényességét mutatja, hogy a felperes jogi képviselője bejelentette, a perben eddig nem szereplő Pécs Holding Zrt. egy ráépítés apropóján tulajdonjog megállapítása iránti keresetet nyújt be a vitában érintett ingatlanra. A Pécsi Vízmű pedig egy másik perben vitatja a felperes cégalapításának érvényességét. A tárgyaláson elhangzottak szerint az alapvető kérdést, vagyis az üzemeltetési szerződés felmondásának érvényességét tisztázó választott bírósági tárgyalást február 16-ára tűzték ki. Várhatóan ennek kimenetele fogja meghatározni a felfüggesztett birtokháborítási per kimenetelét is.

A felperes jogi képviselője szerint az alapvető vita nem a felperes és az alperesek között, hanem a pécsi önkormányzat és a francia cég között van, amelyet igyekeznek békés úton rendezni. Ezért elképzelhető, hogy a birtokháborítási per időközben okafogyottá válik.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.