LB: közérdekű adat a Centrum Parkoló bevétele

A Legfelsőbb Bíróság (LB) szerint közérdekű adat a fővárosi közterületi parkolóhelyek üzemeltetéséből származó bevételekre vonatkozó információ – tájékoztatott hétfőn a Centrum Parkoló Rendszer Kft. és a Lát-Kép Egyesület közötti jogvitát lezáró döntésről az egyesületet képviselő Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezet.

MNO
2010. 01. 11. 17:24
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A TASZ közleménye szerint a bíróság kötelezte a Centrumot, hogy a 2000–2006 közötti időszakban keletkezett bevételeire vonatkozó adatokat közölje a Lát-Képpel. Első fokon megnyert, majd a Fővárosi Bíróság előtt meglepő módon elvesztett eljárás már több mint egy éve húzódott, „azonban a most hozott ítéleten már nem tud változtatni a titkaihoz foggal-körömmel ragaszkodó parkolási cég” – írta a TASZ.

Hozzátették: a helyi közutak, közterületek fenntartása önkormányzati feladat, az önkormányzat feladatkörébe tartozó tevékenységgel kapcsolatos adat pedig közérdekű adat. „Ez akkor is így van, ha a fenntartást és hasznosítást ténylegesen nem az önkormányzat, hanem egy magáncég, jelen esetben a Centrum Parkoló Rendszer Kft. végzi” – fogalmaztak.

Mivel a cég köztulajdonnal gazdálkodik, továbbá bevételekre a parkolási rendet szabályozó jogszabályok alapján tesz szert, a tevékenységével kapcsolatos adatok közérdekűek, tehát nyilvánosak – közölte a jogvédő szervezet, amely szerint a Legfelsőbb Bíróság ezzel az érveléssel összhangban kötelezte a társaságot az adatközlésre.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.