A műszaki vizsga és a környezetvédelmi felülvizsgálat összevonásával gyorsabb és olcsóbb lesz az ügyintézés az autósok számára – ezt ígérte a közlekedési hatóság. Amennyiben kizárólag a száraz adatokat és azt vesszük figyelembe, hogy immár nem évente, hanem kétévente kötelező jelentkezni a környezetvédelmi mérésekre, valóban nyerhetnek az autósok. Ugyanakkor az új szabályozás a 2006 előtt megvásárolt, első tulajdonosnál lévő járművek esetében a műszaki vizsgánál kötelezővé teszi az eredetiségvizsgálatot is. Ez az autósok csaknem egytizedét érinti.
Ők hiába vásárolták a gépkocsit újonnan, szalonból, most igazolniuk kell az eredetiséget. Ez pedig 17 ezer forintba kerül. Sokaknál már ez „kiverte a biztosítékot”, nehezen érthető ugyanis, miért kérdőjelezik meg a gyártó, az importőr vagy a márkakereskedő által kiadott okmányok valóságtartalmát. A hatóság szerint azért van szükség a most bevezetett, műszaki vizsgához kötődő vizsgálatra, mert 2006 előtt könnyebb volt a forgalmit meghamisítani, ezért a jövőben elektronikus úton kívánják nyilvántartani az eredetiséggel kapcsolatos adatokat is. Ugyanakkor a műszaki vizsga során elrendelt eredetvizsgálat eredménye nem használható adásvétel során. Ilyenkor még egy vizsgálat szükséges újabb 17 ezer forintért.
Sokba kerülhet a spórolás, ha valaki úgy dönt, hogy a vizsga előtt nem nézeti át szervizben a kocsiját, nem ellenőrzi a környezetvédelmi paramétereket. Ha a vizsgán bukik meg bármelyik hiba miatt, oda a vizsgadíj, s kezdheti újra a procedúrát — figyelmeztet Kertész János. A Magyar Autójavítók Egyesületének képviselője azt javasolja, hogy lehetőség szerint jól felszerelt, a korszerű technikákat ismerő műhelyeket keressenek az autótulajdonosok. Azzal nyer időt és pénzt az ügyfél, ha egy helyen végzik el a diagnosztikai, környezetvédelmi méréseket is, s amennyiben hibára akadnak, ott helyben orvosolják.
Bár kivonták a használatból az évente megújított zöldkártyát, mégse érdemes kockáztatni. A közlekedési hatóság ugyanis mobil egységeivel az utakon is ellenőrizheti a járműveket, s ha azok nem felelnek meg a környezetvédelmi előírásoknak, ugyancsak büntetésre számíthat a tulajdonos.
(beol.hu)

Tiszta vizet öntünk a pohárba – ennyibe kerül egy lángos a Balatonnál