Megtérítik-e az utasok kárát? Szabó Máté azonnali választ vár

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa soron kívüli tájékoztatást kért a BKV vezérigazgatójától arról, hogy sztrájk idején a fővárosi cég köteles-e megtéríteni az utazástól eleső állampolgárok kárát.

MNO
2010. 01. 14. 12:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szabó Máté az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy a bérlet megvásárlása szerződéses kapcsolatot hozott létre az utas és a közlekedési vállalat között. Emlékeztetett egy korábbi ombudsmani jelentésnek arra a megállapítására, amely szerint a sztrájkok következtében az érintett lakosság „az események károsultjává” válhat. A lehetséges kártérítési következmények tisztázására Szabó Máté most a BKV vezérigazgatójától, Kocsis Istvántól kért tájékoztatást.

Az említett korábbi jelentés szerint „kárnak kell tekinteni minden olyan indokolt költséget, amelyet a szolgáltatás igénybevételére jogosultaknak, illetve az azt rendes működés szerint igénybevevőknek a közszolgáltatás kiesése miatt meg kell fizetniük”. Szabó Máté szerint a mostani, határozatlan idejű sztrájk kapcsán ismét felvetődik a kérdés, hogy az utazni kívánó, illetve az utazástól eleső állampolgárok kárát köteles-e a BKV megtéríteni.

Az ombudsman nemcsak arra vár választ, hogy a bérlettel rendelkező utasok hogyan érvényesíthetik esetleges kárigényüket, hanem arra is, hogy mi a helyzet a bérlet nélkül, jeggyel utazókkal. Felvetette: van-e módjuk utazási többletköltségük érvényesítésére azoknak, akik ugyan nem rendelkeznek bérlettel, ám szükséges lett volna, hogy igénybe tudják venni a közlekedési vállalat szolgáltatását? Szabó Máté arra is választ vár, hogy van-e olyan eljárási rend, amely a közszolgáltatás kiesése esetén szabályozza az azt igénybe venni szándékozóknak az okozott kár megtérítését, illetve a sztrájk következtében felmerült költségek megfizetését.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.