Nagy várakozással tekint a hármas uniós elnökség elé Sólyom

Ha Európa meg akarja találni időszerű feladatait és hivatását, akkor az államok, a politikai nemzetek mellett a régiók és az etnikai-nyelvi-kulturális közösségek, vagyis a kulturális nemzetek uniójává is kell válnia – mondta Sólyom László a Magyarországra akkreditált nagykövetek fogadásán kedden a Sándor-palotában. • Sólyom: A nemzet ma több központú és „szétfejlődött”

MNO
2010. 01. 12. 12:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az államfő kiemelte: nagy várakozással tekint a hármas, spanyol–belga–magyar uniós elnökség elé. A trió nagy lehetőség és felelősség. Módot ad arra, hogy formáljuk a lisszaboni szerződésben foglalt új szervezet működését – fejtette ki. Sólyom László a prioritások között a bővítést, a szomszédságpolitikát, a kisebbségi jogok védelmét, az illegális migráció visszaszorítását és az Európai Unió kevésbé fejlett régióinak felzárkóztatását említette.

A köztársasági elnök szólt arról is a nagykövetek előtt, hogy még ebben a hónapban nyilvánosságra hozzák az általa felkért Bölcsek Tanácsának javaslatait a korrupció visszaszorítása és az oktatásügy kérdéseiben.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.