Németország nemcsak Essen, hanem Pécs sikeréért is szurkol

Németország nem csak Essennek, hanem Pécsnek és Isztambulnak is szurkol az európai kulturális fővárosi szerepvállalás sikeréért. Erre utalt az esseni programot megnyitó beszédében Horst Köhler német államfő és Jürgen Rüttgers, Észak-Rajna-Vesztfália tartomány miniszterelnöke is. • Színészek, bábosok, élményvonat: 10-12 ezer embert várnak Pécsre

MNO
2010. 01. 10. 14:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Miközben természetesen Essen városa, illetve az általa képviselt Ruhr-vidék áll a német figyelem középpontjában, a szombat délutáni megnyitón Köhler elnök is utalt arra, hogy három ország, illetve három város közös vállalkozásáról van szó. Azaz – mint arra a vasárnapi sajtó is rámutatott – Essen sikere elválaszthatatlan Pécs, illetve Isztambul sikerétől, és a szurkolás mellett a rokonszenv félreismerhetetlen.

Az ítéletidő ellenére a Ruhr-vidék szívének számító Essen városában több mint 100 ezren vettek részt az ünnepélyes megnyitón és a késő éjszakába nyúló kulturális, illetve zenei fesztiválon, amely méltó startját jelentette az egyéves maratoni programnak. Az pedig vasárnap már gőzerővel folyt a Ruhr-vidék történetét, fejlődését, illetve átalakulását bemutató, úgynevezett Ruhr-múzeum megnyitásával, ami az egyik fő attrakció.

Angela Merkel kancellár üzenetében Németország számára rendkívüli eseményről beszélt, míg Jürgen Rüttgers tartományi miniszterelnök szerint az Európa Kulturális Fővárosa cím elnyerésével Essen, illetve Németország számára egy álom vált valóra. Az újságok pedig – amelyek a Németország által 2006-ban rendezett labdarúgó világbajnokság kapcsán nyári meséről írtak – ezúttal téli mesét emlegettek. Valamennyi nyilatkozatból, illetve állásfoglalásból az tűnt ki, hogy az európai kulturális fővárosi részvétel nem csupán a 600 ezer lakosú Essen, illetve az 5,3 milliós Ruhr-vidék, hanem egész Németország projektje.

Az esseni projekt mottója a „Változás a kultúrán keresztül” mottó. Ez jelzi azt az átalakulást, amit az egykor a szén- és acélipar központjának számító Ruhr-vidék a gazdasági szerkezet átalakítása mellett mindenekelőtt a kultúrának köszönhet. Reinhard Pass esseni polgármester szerint az európai kulturális fővárosi szerepvállalás lehetőséget nyújt arra is, hogy a régió – ahol több bevándorlási hullám nyomán számos náció képviselői élnek együtt – megtalálja saját gyökereit, amit a polgármester egyfajta Ruhr-mítoszként említett.

Fritz Pleitgen, az úgynevezett Ruhr-2010 elnevezésű projekt vezetője egy vasárnapi interjúban megerősítette, hogy az év végéig tartó programsorozat 300 fő „vállalkozásból”, illetve ezen belül több mint 2500 kulturális, ezen belül pedig zenei, színházi és múzeumi rendezvényből áll. A kultúrát sport és gasztronómia egészíti ki, és így nem tűnik merésznek az a becslés, amely szerint a maratoni rendezvényekre a Ruhr-vidékről és a régión kívülről is több mint 5 millió látogatót várnak.

És közben már előre is terveznek, amit az észak-rajna-vesztfáliai miniszterelnök egy vasárnapi interjúban is megerősített. Jürgen Rüttgers közölte ugyanis: 15 millió eurót szánnak arra a célra, hogy a Ruhr-vidék kulturális kisugárzása az egész tartományra átterjedjen.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.