Péntektől 18-ról 5 százalékra csökken a távfűtés áfája

Péntektől 18-ról 5 százalékra csökken a távfűtés áfája, amelynek eredményeként országosan a mintegy 650 ezer távfűtéses lakásban élő csaknem kétmillió ember terhei csökkennek – közölte csütörtökön a kormányszóvivő. A távfűtés áfájának csökkentéséről korábban a Fidesz nyújtott be törvényjavaslatot, de azt a kormánytöbbség nem támogatta. Az ellenzéki párt szerint felháborító, hogy amit az MSZP az egyik kezével ad, azt a másikkal többszörösen visszaveszi.• Pénteken eldől, maradhat-e az ötszázalékos távhőáfa

MNO
2010. 01. 14. 19:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szollár Domokos emlékeztetett: az Országgyűlés a kormány kezdeményezésére már tavaly nyáron kedvezményes kulcsba sorolta a távhő áfáját, amely így az általános 25 százalékos mérték helyett augusztus 1-jétől 18 százalékkal adózott. A parlament novemberi döntése értelmében ez csökken most tovább öt százalékra. A kormányszóvivő kiemelte: összességében, az elmúlt hónapok távhődíj- és áfacsökkentéseinek köszönhetően, egy átlagos budapesti távfűtéses lakás éves fűtési költsége az idén akár 45-50 ezer forinttal is kevesebb lehet.

Mint ismert, a távfűtés áfájának 5 százalékra való csökkentéséről korábban a Fidesz nyújtott be többször is törvényjavaslatot, de azt a kormánytöbbség egyszer sem támogatta. Legutóbb október közepén söpörte le a módosítást a kormánytöbbség. Cser-Palkovics András akkor közleményében megjegyezte, hogy a Fidesz több mint egy éve követeli a távfűtés áfájának 5 százalékra csökkentését.

Fidesz: ezt hívják átverésnek

Több mint egy év kellett ahhoz, hogy a szocialisták végre felsorakozzanak a Fidesz kezdeményezése mögött, és így 5 százalékra csökkenhessen a távhő áfája – reagált a hírre László Tamás. A Fidesz országgyűlési képviselője szerint több tízezer forint felesleges kiadástól kímélhették volna meg a magyar családokat, ha előbb lépnek. László szerint az viszont felháborító, hogy amit az MSZP az egyik kezével ad, azt a másikkal többszörösen visszaveszi. Az áfacsökkentés 17 milliárd forintot hagy az embereknél, a fűtéskompenzációra szánt pénzt azonban 55 milliárddal csökkentik, ennyit vesznek el a rászoruló családoktól – tette hozzá. Ezt hívják átverésnek – véli László Tamás.

(MTI, MNO)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.