Rettenetes: másfél év, 168 fagyhalál – a kormány is hibás

Magyarországon nyolcvanhatan szenvedtek fagyhalált szeptember 1. és január 29. között, többen, mint tavaly ugyanebben az időszakban – közölte a Magyar Szociális Fórum (MSZF) szombaton, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) tájékoztatása alapján.

MNO
2010. 01. 31. 8:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tavaly szeptember 1. és január 31. között nyolcvanketten fagytak meg, tehát körülbelül másfél év leforgása alatt 168-an. Az ORFK nem tudott választ adni arra a kérdésre, hogy vajon vannak-e gyermekek is a megfagyottak között.

Simó Endre, a Magyar Szociális Fórum szervezője szerint a hivatalos kimutatás nem tartalmazza azokat az eseteket, amikor valaki a saját otthonában hűl ki, mert nincs pénze fűtésre, illetve kikapcsolták lakásából a villanyt és a gázt a közüzemi díjhátralékai miatt. A hivatalos adatokból vélhetően azok is kimaradnak, akik nem haltak volna bele a lehűlésbe, ha egészségesek lettek volna, nem pedig betegek.

Az MSZF szervezője összefüggésbe hozta a fagyhalálok növekedését azzal, hogy a kormány az MSZF és az Otthonvédők következetes fellépése dacára sem volt hajlandó leállítani a lakások elárverezését és a kilakoltatásokat, ezért tovább duzzadt a hajléktalanok serege, sőt még a téli kilakoltatási moratóriumot sem tartja tiszteletben mindenki.

Simó szerint a fagyhalál nem csupán a zord időjárási viszonyokon múlik, hanem sokkal inkább társadalompolitikai kérdés, amely megoldható volna szociálislakás-építéssel és a lakhatási jog törvénybe iktatásával Magyarországon. A Magyar Szociális Fórum ilyen politikát követel a mostani kormánytól éppúgy, mint az őt követőtől – írják közleményükben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.