Az 52 éves szombathelyi nőt tipikus influenzás tünetekkel vették fel még az elmúlt héten a kórházba, állapota azonban rosszabbodott, ezért intenzív ellátásra szorult, géppel lélegeztették, de pénteken elhunyt – mondta. Hozzáfűzte: a laboratóriumi vizsgálatok eredménye még nem érkezett vissza, ezért a tünetek alapján egyelőre csak valószínűsítik, hogy a nő az új influenza áldozata lett.
Schneider Ferenc elmondta azt is: tudomásuk szerint a nő nem volt beoltva az új influenza elleni vakcinával. Vas megyében eddig öten vesztették életüket H1N1-vírus okozta megbetegedés miatt.
Nem volt alapbetegsége a 25 éves férfinak
A békéscsabai 25 éves fiatalember előzőleg nem volt beoltva a H1N1-vírus ellen, és kezelőorvosai tudomása szerint nem volt más alapbetegsége sem. A férfi karácsony első napján a sürgősségi betegellátó részlegbe érkezett, de hamarosan az intenzív osztályra került, ahol napokig válságos állapotban volt. Az influenza szövődményeibe még január 10-én, múlt vasárnap halt bele. A Réthy Pál-kórház belgyógyászatán kettő, az intenzív osztályon pedig egy H1N1-vírussal fertőzött beteget ápolnak. Az intézményben egyelőre nem szigorították a látogatás szabályait – olvasható a Békés Megyei Hírlapban.
(MTI)