Továbbra is fennáll az omlásveszély a Balaton utcában

Sokkal nagyobb a károsodása a robbanás miatt megsérült fővárosi, Balaton utcai háznak, mint azt a szakemberek korábban gondolták; az omlásveszélyt még nem tudták elhárítani, ezért a helyszíni tűzvizsgálat sem kezdődhetett el – mondta az MTI érdeklődésére a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság főosztályvezetője csütörtökön. • Dugók, zsúfoltság Budapesten: sokan a gyaloglást választják + Képek• A polgárőrség is őrzi az életveszélyes Balaton utcai épületet

MNO
2010. 01. 14. 13:08
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Dobson Tibor tájékoztatása szerint a kivitelezők a függőfolyosót már járhatóvá tették, hogy azok a tulajdonosok, akik értékeikért, egyéb dolgaikért szeretnének bejutni lakásukba, felügyelet mellett megtehessék. A munkások az épület külső falsíkjára teherliftet szerelnek, és azon keresztül szállítják a zsákokba csomagolt sittet, építési törmeléket és a kiégett lakásban található dolgokat, amelyeket a tűzoltóság szakemberei átvizsgálnak és tételesen jegyzőkönyvbe rögzítenek – tette hozzá.

A kommunikációs és jogi főosztályvezető azt mondta: az V. kerületi társasház legfelső, ötödik emeletén megsemmisült három lakásba még mindig nem tudnak bemenni a tűzvizsgálók és a rendőrök sem, mert az épület életveszélyes, ugyanis a megerősítéséhez szükséges állványzattal, dúcolásokkal még nem készültek el, így az omlásveszély továbbra is fennáll.

Megjegyezte, sokkal komolyabban megsérült az épület szerkezete, mint azt a szakemberek korábban megállapították, a munkálatok ezért csúsznak. Dobson Tibor közlése szerint a tűzoltóság szakemberei reggel 8 és délután 16 óra között folyamatosan jelen vannak a helyszínen, és felügyelik a munkások tevékenységét. Elemzik, rögzítik a nyomokat, amely része a hatósági tűzvizsgálatnak. A szakemberek a hétvégén is dolgozni fognak – tette hozzá.

Az ezredes közlése szerint csak a tűzvizsgálat befejeztével lehet egyértelműen megállapítani, hogy mi okozta a Balaton utcai társasház egyik lakásában a robbanást, amelynek következtében a lakás tulajdonosa, egy 80 éves férfi a kórházba szállítást követően életét vesztette, három másik ember pedig kórházba került. A robbanás idején 86-an tartózkodtak az épületben. Őket kiköltöztették, többségük rokonoknál kapott elhelyezést. A rendőrség közveszélyokozás miatt nyomozást indított ismeretlen tettes ellen.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.