A Professzorok Batthyány Köre szerint a közjavak rovására tágra nyíltak a kiskapuk és a vesztegetés csatornái. Tombol a kormányzati felelőtlen ostobaság, ezt a rendszert a média sugallta látszat, a felkorbácsolt gyűlölet és a közéleti kiábrándultság ideig-óráig stabilizálni tudta, sajnos mindez megteremtette a maga bárdolatlan jobbos ellenpólusát is – olvasható a közleményben.
Mára karnyújtásnyi közelségbe kerültünk a változáshoz, a rombolásban élenjárók utolsó mentsvára, ha a csalódottakat sikerül a szavazástól eltántorítaniuk, az ellenzékre szavazókat pedig megosztaniuk – vélik.
Ne hagyjuk magunkat! – szólítottak fel. A Professzorok Batthyány Köre szerint minden felelősen gondolkodó embernek látnia kell, hogy azt a civilizált társadalmat, magyarságot, európaiságot, amelyet nemzetünk nagyjai mindig is képviseltek, és amelynek tiszteletére a magyar családokban a gyermekeket hagyományosan nevelik, csak a megosztatlan polgári középerő képes megvalósítani.
A szervezet szerint ezért fontos, hogy menjünk el szavazni, és mindkét szavazatunkat az egyedül kormányképes mérsékelt polgári erőre adjuk. Teremtsünk ezáltal biztonságos, boldog jövőt magunknak és utódainknak! – szólított fel a Professzorok Batthyány Köre.
(OS)
Túl a mesén: hogyan olvassa a gyerekirodalmat a felnőtt, és mit ért belőle a gyermek?















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!